Vízilabda, az igazi életpályaprogram!

Szita Róbert • 2017. január 02., hétfő •
Az óvodától az egyetemig kínál esélyt a vízilabdasport Szombathelyen. Juhász Tiborral, az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) elnökével beszélgettünk.
Vízilabda, az igazi életpályaprogram!

Az AVUS felnőtt csapata kiváló őszi szereplésével állította a szombathelyiek figyelmének középpontjába a vízilabdát. A klubvezetővel az OB I/B-s csapatról, a Fedett Uszoda modernizációjáról és a vízilabdaedző-képzésről is szót váltottunk.   

Elnök úr, le a kalappal a csapat eddigi teljesítménye előtt. Korábban úgy nyilatkozott nekünk, hogy mindez a csapatszellemnek köszönhető. Fenntartja ezt most is?
Azt gondolom igen, a csapatszellem, az edző, az elvégzett munka volt a srácok kiváló teljesítményének lényege. Itthon játszik ezután mindig az AVUS, eddig Kőszegen, Celldömölkön edzettünk, áldozatos munka volt ez, mindenkinek csak köszönettel tartozunk. 

A jó szerepléshez, a hazai győzelmekhez a szombathelyi közönség buzdítása is hozzájárult… 
Való igaz, a szurkolók kiváló hangulatot varázsoltak mérkőzéseinken, több százan megtapasztalhatták, hogy a vízilabda teljesen más élőben, mint a tévében nézve. Látszik a küzdelem, kijön az erő, csodaszép sport a vízipóló. Igény van a szombathelyi vízilabdára, ennél csak jobbak lehetünk, és bízom benne, hogy hamarosan sokkal színvonalasabb meccseket is nézhet a Fedett Uszoda szakértő közönsége. 

Nagyon várta már mindenki, hogy újra kinyisson a Fedett uszoda. Milyen volt az utóbbi fél év Önnek, mint a rekonstrukciós projektért felelős projektgazdának? 
Nem volt egyszerű, nem volt irigylésre méltó mindent megszervezni. mindenki nagyon sokat dolgozott, szeretném megköszönni ezt a kivitelezőnek és a Vasivíz ZRt. dolgozóinak is, hogy sikerült a vendégek számára komfortossá varázsolni az uszodát.


Hogyan tovább? Mikorra fejeződik be az új medence építése?
2017 augusztusában kell beköltöznünk. Ha ez megvalósul, ha befejeződik a rekonstrukció, akkor indulhat a Modern Városok Program, mellyel a további fejlesztési ütemek is létrejöhetnek. Egyébként az új medencénk lenne a 2018-as junior vízilabda világbajnokság helyszíne. 

    


A Modern Városok Program keretében mi valósulhat meg?
A sportcélú fejlesztések terén vízfelület-bővítést és korszerűsítést, költségkímélő beruházást kértünk. Az eddigi rekonstrukció során a hőszigetelés, a nyílászáró-csere, a teljes tetőcsere, a gépészeti modernizáció, a légtechnikai berendezések korszerűsítése történt meg, ezek kiválóan is működnek, de a szellőzés is jobb lett.
A csodaszép uszodában a város és a Vasivíz ZRt. lesz a házigazda. A Modern Városok Program keretében megvalósulhat a családi szaunavilág, a belső átalakítást követően pedig egy 21. századi modern termálvizes, melegvizes uszodánk lesz. 

Önök számára pedig nemcsak a sportági bajnokságok, az infrastruktúra-fejlesztés, de az edzőképzés is fontos…
Igen és örömmel számolhatok be arról, hogy az ELTE PPK Sporttudományi Intézetben (Szombathely) edző BsC vízilabda szakedző-képzés indul. Az ELTE szombathelyi kampuszának sporttudományi kara és a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ)  együttműködésében induló kurzus lesz a legmagasabb szintű hazai képzési forma a sportágban. A szakedző-képzés megkezdéséhez dr. Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke levélben már megadta támogató hozzájárulását. 
Ezzel az óvodától az egyetemig egy igazi életpályaprogram valósulhat meg. 

Mikor folytatódik a bajnokság? 
Február 25-én folytatódik a bajnokság. A felnőtt csapat tagjainak karácsony és szilveszter között kis pihenést engedélyezett a vezetőedző, Matajsz Márk, aki továbbra is kemény munkát vezényel, január elején már indul is az alapozás. Az elvárásainkat a csapat eddig túlteljesítette, a minimális célunk ugyanis az volt, hogy ne essünk ki. Úgy gondolom, hogy most már a felsőházba is kerülhetünk, tehát akár az OB I/B középmezőnyében is végezhetünk. Elégedettek szeretnénk lenni a szezon végén. Az OB I-be történő feljutás idén még irreális, de a következő években azon leszünk, hogy Szombathelyen is elsőosztályú vízilabda-meccseket láthasson a közönség. 

közösség

további frisss

lap tetejére