Visszatér a történelmi hangulat a múzeumkertbe

frisss.hu • 2016. június 10., péntek •
Várhatóan néhány héten belül megkezdődik a Savaria Múzeum külső felújítása. Az ötszáz millió forintos beruházás keretében rendbe teszik a homlokzatot, kicserélik a nyílászárókat és visszaállítják a kert egykori állapotát.
Visszatér a történelmi hangulat a múzeumkertbe

Több mint múzeum

A közgyűlés decemberben döntött arról, hogy a Modern Városok Programban, a Szent Márton Terv I. keretében megújul a Savaria Múzeum. A határozat szerint a cél az, hogy a létesítmény építészeti és funkcionális szempontból egyaránt jobban illeszkedjék a belvárosba. Szeretnék, hogy a múzeum a város egyik emblematikus jelentőségű, nyitott, élő és vonzó kulturális központjaként működjön, továbbá kiállításaival, programjaival aktívan hozzájáruljon Szent Márton szellemi örökségének és a város múltjának megismertetéséhez. Ennek érdekében szükséges a régi épület homlokzatának megújítása, külső megjelenésének frissítése és a környezet, a múzeumpark építéskori állapotokat, rendezettséget visszaidéző rekonstrukciója.

Angolkert a belvárosban

- A szerződéskötés már megtörtént, várhatóan néhány héten belül megkezdődnek a munkálatok. A homlokzat felújításának és a nyílászárók cseréjének köszönhetően reményeink szerint csökkennek majd az épület üzemeltetési költségei – mondta Csapláros Andrea múzeumigazgató. Szólt arról is, hogy a kert zárható közkertként működik majd a jövőben, otthont adva a múzeum szabadtéri programjainak, a város lakói pedig egy újabb, jó minőségű belvárosi zöldfelülettel gazdagodnak. Az egykori, Haidekker típusú kerítésből mindössze egy elem maradt meg, de ez elég arra, hogy a szakemberek rekonstruálni tudják. A kertet a történeti adatokat figyelembe véve, a mai igényekkel összhangban teszik rendbe: jól átlátható, tiszta, kezelhető és kertészetileg fenntartható lesz. A tervek szerint az idős fákat megóvják, de új virágágyásokat is kialakítanak, továbbá a jelenleginél több padot, szemétgyűjtőt és kerékpártárolót helyeznek el. A felújítás magában foglalja a reprezentatív múzeumkertet és a gazdasági, személyzeti bejárathoz kapcsolódó hátsó udvart is.

- A munkálatokkal várhatóan október végére készülnek el a szakemberek. A Szent Márton Hétre szeretnénk egy nagyszabású, a keresztény szimbólumokról szóló kiállítással megnyitni a külsejében megújult múzeumot – tette hozzá Csapláros Andrea. A beruházás mintegy ötszáz millió forintba kerül.

Egy kis történelem

A Savaria Múzeum építése több éves telepítési, költségvetési vitát, több tervfázist követően 1905-ben kezdődött a "Deák-liget hátterében", Szabovics Ottó szombathelyi építész tervei alapján. E szerint szerették volna, hogy „annak a hatalmas térnek monumentális befejezése legyen, s egyúttal elfödje a Szent Márton utcából a térre látszó apró házakat és üres telkeket." Az épületet 1908-ban adták át, de rögtön kicsinek bizonyult, mert hiányzott belőle egy "nagyméretű felolvasó- és zeneterem". Ekkor kezdték építeni a dísztermet, ami 1910-ben készült el.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére