Végigtoltuk 2016 utolsó repülését a Szombathelyi Repülőklubbal

NagyRobert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. január 01., vasárnap •
Fotósunk még a város felett is tehetett egy kört.
Végigtoltuk 2016 utolsó repülését a Szombathelyi Repülőklubbal

A Szombathelyi Repülőklub több évtizedes hagyománya már, hogy az év utolsó napján - már, ha az időjárás engedi -, igyekszik egy jót repülni, és egy kicsit szilveszterezni is. A repülések között rengeteg palacsinta fogyott, utána pedig a forralt bor, közben pedig Németh Balázzsal, a Szombathelyi Repülőklub elnökével beszélgettünk.

"Ez mindig egyfajta lezárása az óévnek és igazából a hangulat és a repülés a lényeg. Repültünk már + 15 fokban és -15 fokban, 10 centiméteres hóban is. Természetesen a jogszabályokat mindig betartjuk." - mondta Németh Balázs.

A Szombathelyi Repülőklub több géppel is rendelkezik, illetve magántulajdonú gépeket is tárolnak a hangárjaikban, így már kezdenek kicsit szűkösen lenni. A saját flotta része egy négyszemélyes, motoros Moran, ami alkalmas kiképzésre, vitorlázó repülőgép vontatásra, az oktatás különböző fajtáira és nyilván sétarepülésre is.

Emellett, van egy kétszemélyes MOVIT-juk (motoros vitorlázó repülőgép), ez német gyártmány és a Falke becenévre hallgat. Ez utóbbit vitorlázó üzemmódban is gond nélkül lehet használni. De a fő profil, mint minden sportrepülő klubnál a vitorlázó repülés, ehhez két magyar Góbé és kettő lengyel Pirat típusú gép áll rendelkezésre. A lengyel gép már a teljesítményrepülésekhez is használható.

Akik pedig felkészültek az igazi teljesítményrepülésre, azok az IS és Cirrus típusok közül választhatnak, utóbbi már egy műanyag gép. Persze ahhoz, hogy ezek a magasba emelkedhessenek, kell egy repülőtér és kiszolgáló személyzet is - többek közt -. Azt pedig csak érdekességként mondjuk, hogy a  szombathelyinek kerámia alapcsövezett füves kifutópályája van.

"A repülőtér állapota megfelelő, jó. Az elmúlt 10-20 évben sajnos több helyen szűkítenünk kellett a tényleges felszálló mezőt. A repülőtér eredeti mérete 2000 méterszer 800 méter, ami Magyarország legnagyobb füves repülőtere. A jelenleg motoros repülésre kijelölt kifutópálya az 1200 méterszer 60 méter, gumibakokkal kijelölve. Ez az a rész, amit úgy karban tudunk tartani, hogy ha nem is tükörsima, de betonhoz hasonló minőségű."

"A vitorlázó repülés a reptér teljes üzemi területén folytatható, ott nem szükséges a tükörsima felület, a nagy, ballonos kerekekkel hamar eljövünk a földtől, tehát nem okoz problémát, ha kicsit göröngyösebb az út. Különböző talajművelő gépekkel tartjuk karban a repülőteret évről-évre, amire már csak azért is szükség van, mert a hatóság minden évben átvizsgálja a szombathelyi repülőteret." - tette hozzá Német Balázs, a repülőklub elnöke.

A városunkban ez amúgy szinte rutinmunkának számít, mert a tavaly 100, idén már 101 éves repülőtér fennállása alatt folyamatosan repülőtérként üzemelt. Itt mindig repülés folyt, kiképzések, oktatások, a háborús időszakok alatt természetesen hadi célokat is szolgált, de a nyugati határszélen ez volt a sportrepülés központja. Azért felmerült bennünk a kérdés, hogy egy betonos kifutópálya mennyit lendítene a dolgokon?

"A sportrepülésben a betonnak annyi a jelentőssége, hogy a motoros repülés elterjedését tudja segíteni. Amíg csak füves a repülőtér, addig főleg nagy, ballonos kerekekkel rendelkező gépekkel lehet jól és biztonságosabban repülni. Egy betoncsík azért megnövelné a kedvét a motoros gépek idejövetelének és akár, Szombathelyi Repülőklubtól függetlenül, üzleti céllal, vagy bármilyen egyéb céllal jó bázisa lehetne a környékbeli repüléseknek és akár kereskedelmi repüléseket is hozhatna. Erre jó példa, hogy az Audi a péri repülőteret felfejlesztette uniós forrásokból. Nyilván a Szombathelyi Repülőklub szakmai támogatását tudná adni egy ilyen projekthez." - válaszolta kérdésünkre Németh Balázs

A repülőklub szoros együttműködésben van a reptér tulajdonosával és üzemeltetőjével, Szombathely Megyei Jogú Városával. Ez anyagi támogatásokban is mérhető, így az elmúlt pár évben több kisebb-nagyobb összegű támogatás jutott a repülőtér fejlesztésére. Többek közt az ide kivezető út is nagyon rossz állapotban volt, a városnak köszönhetően ezt sikerült rendbe rakatni, illetve a kishangár beázási problémáit is városi forrásból sikerült megoldania a repülőklubnak. Mi pedig kiélvezhettük ennek minden előnyét a magasban.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére