Vastag Csabával tör be a Grease-láz Szombathelyre

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 20., péntek •
Jövő héten érkezik a népszerű musical az Aréna Savariába.
Vastag Csabával tör be a Grease-láz Szombathelyre

A Grease két sztárja, Vastag Csaba és Görgényi Fruzsina a héten Szombathelyen járt és kitörő örömmel meséltek a produkcióról, hiszen a művészek nagy kedvence a darab. A főszereplő Danny-t megszemélyesítő Vastag Csaba elmondta, bízik benne, hogy a fővárosi és a veszprémi hatalmas sikert követően Szombathelyen is szeretni fogják őket és az előadást. Köztudott, hogy énekes egyik szerepálma volt Travolta séróját belőni, és Danny bőrébe bújni a musicalben.

„Valóra vált álom, hogy eljátszhatom ezt a szerepet, amely minden várakozásomat felülmúl. Danny és Sandy története egy középiskolai love story, az eddigi tapasztalatok alapján a közönség imádja az előadást. Sokszor együtt énekelnek, és néha hangosan sikoltoznak a slágerek hallatán a rajongók. Az is különleges ajándék számomra, hogy öcsém, Vastag Tamás is játszik a Grease-ben.” – mesélte a háromszoros Fonogram-díjas énekes.

A Sandyt alakító Görgényi Fruzsina pedig úgy fogalmazott, hogy pályafutása nagy lehetősége a szöszi lány szerepe, hiszen a Grease méltó bemutatkozási lehetőséget nyújt a Bánfalvy Ági Színészképző Stúdió ifjú színművésznője számára.

Elmondták, hogy nem egyszerű egyszerre énekelniük és táncolniuk, ugyanolyan nehéz koreográfiát kell végrehajtaniuk, mint a profi háttértáncosoknak. Sőt, Csaba elmesélte, hogy van a musicalben egy-két akrobatikus elem is, amit nem lehet félvállról venni.

A Grease szereplői a szombathelyi beszélgetés végén arról biztosítottak minket, hogy a lehető legprofibb fény- és hangtechnikával érkeznek, sőt külön zenekari kíséretük lesz. Úgy tűnik nagy buli várható november végén Szombathelyen.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére