Vaksötétben tapogatózva

Tóth Eszter • 2016. augusztus 31., szerda •
A vak férfi és a három tini macska-egér játéka a sötétben.
Vaksötétben tapogatózva

Az idei nyár bővelkedett horrorfilmekben, láttunk szelleműzést és családot riogató árnyékdémont, most pedig egy vak férfi és néhány vásott kölyök harcát látjuk egy lerobbant külvárosi házban. A Vaksötét sztorija elsőre nem tűnik túl összetettnek, így az első fél órában egyértelműen a látványnak és a karaktereknek kellett elvinnie a hátán a mozit.

A történet szerint három rossz körülmények között élő fiatal kisebb lopásokból, betörésekből tartja fenn magát, azonban egyik nap kapnak egy fülest; egy lerobbant környéken lakó vak öreg valószínűleg rengeteg készpénzt rejteget otthon. A férfi szerencsétlen balesetből származó pénzét arra szeretnék felhasználni, hogy leléphessenek egy másik városba és maguk mögött hagyva az összes borzasztó emléket, új életet kezdhessenek. Rutinmelónak tűnik a dolog, azonban arra nem számítanak, hogy a lányát elvesztő háborús veterán nem adja olyan könnyen magát. Egy szempillantás alatt válnak üldözőből üldözötté és derülnek ki olyan titkok, amelyek megmutatják, hogy attól még, hogy az öreg vak, még nem szent.

Fede Alvarez rendező az Evil Dead remake-kel bizonyított a trancsírhorror műfajában, most pedig megmutatta, hogy a pszichológiai vonalon is ugyanolyan jól mozog. A kamera remekül követi a főszereplőinket és mutat meg minden zugot, ahová érdemes elbújni. A sötétben játszódó jelenetek szürkés árnyalatai és a zöldes fényben világító szemek csak fokozzák az élményt, főleg úgy, hogy tisztában vagyunk vele, az öreg a ház minden zugát ismeri, és bármelyik pillanatban felbukkanhat. A feszültséget néha sikerült odáig fokozni, hogy még a közönség sem mert levegőt venni, amikor a főszereplőink lebukása volt a tét. Mert a vak férfi még egy apró sóhajból is pontosan meg tudta állapítani, hogy a szoba melyik sarkában ácsorog a halálra rémült lány.

A Stephen Lang által alakított vak férfi játéka zseniális, egy percre sem kételkedünk benne, hogy valóban egy nem látó ember tartja rettegésben főhőseinket. A két férfi főszereplő (Dylan Minette és Daniel Zovatto) játéka kicsit elveszik a Rocky-t alakító Jane Levy mellett. A Suburgatory (Kertvárosba száműzve) című vígjátéksorozat Tessajaként ismertté vált Jane már az Evil Dead-ben is bizonyította, hogy remekül tudja alakítani az ijedező fiatal lányt, játékában ezúttal sem kell csalódnunk.

A pszicho-horror rajongóinak kötelező darab lehet a Vaksötét, de a slasherekhez vonzódó nézők is megtalálják a számításaikat. Ha egy kis nyár végi borzongásra vágysz, ennél jobb filmet nem találsz.

De ha valami mást néznél meg, itt böngészheted a moziműsort.

közösség

további frisss

lap tetejére