M86: Útdíj, forgalomlassítás és türelmi idő

SzR-kormany.hu • 2015. január 08., csütörtök •
A kormány az új rendszert egy hónapos türelmi idővel vezeti be, ahogyan más esetben is tette, például a megtett úttal arányos elektronikus útdíjrendszer kapcsán is voltak türelmi idők – emlékeztetett a kormányszóvivő. A területi alapú megyei matricás rendszer a korábban létező időalapú mellé lép be, azzal a céllal, hogy az autósoknak könnyebbséget és pénzmegtakarítást jelentsen – tette hozzá Kovács Zoltán sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva. Közben a helyi szocialisták bejelentették, hogy csütörtökön reggel 9 órától mintegy harminc autóval félpályás forgalomlassító demonstrációt tartanak az M86-os nemesbődi leágazójánál, mindkét oldalon.
M86: Útdíj, forgalomlassítás és türelmi idő

Az eredeti célkitűzésnek megfelelően a türelmi idő alatt, január 31-ig a rendszer folyamatos figyelése mellett a minisztérium összegyűjti a vitás kérdéseket, nézeteltéréseket, a rossz útmegjelöléseket ezalatt javítja is, s ha szükséges, módosításokat is eszközöl a kormány – tette hozzá.
A megyei matricás rendszerrel kapcsolatban a kormányszóvivő mindenkinek a türelmét, megértését kérte. Kovács Zoltán kiemelte: ilyen átmeneti időszakok mindig voltak: az elektronikus pénztárgépek, útdíj vagy éppen az áruszállítási rendszer bevezetésekor, de ezek a rendszerek azt is bemutatták, hogy működőképesek, az elektronikus útdíj pedig a várakozásokhoz képest is sokkal jobban teljesít.

A kormányszóvivő arról is beszélt, gondoskodnak arról, hogy legyen közvilágítás az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakaszán, Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester lépését – a közvilágítás tervezett lekapcsolását – Kovács Zoltán szerint a kormány jogi úton rendezné; az M86-os gyorsforgalmi út fizetőssé tételével kapcsolatban pedig az ultimátumok helyett a párbeszédes problémamegoldást javasolta.

Kérdésre válaszolva a vasárnapi nyitva tartásról szóló törvénnyel kapcsolatban Kovács Zoltán a vasárnapi házhozszállításról elmondta: „önmagában és eredetileg is a döntéshozói szándékot tükrözi, hogy ilyen tevékenységet sem lehet folytatni”. A jövedéki biztosítékkal kapcsolatos kérdésre Kovács Zoltán azt mondta, hogy kodifikációs hiba történt, amelyet a bizottsági elnök elismert; ugyanakkor a kormányszóvivő azt is hozzátette, hogy egy hónapon belül e témában minden érintett választ kap kérdéseire.

Közben már a vasi civilek is megfogalmazták tiltakozásukat. Közleményüket az alábbiakban olvashatják...

A V, mint Vas civil szerveződés a 2015. január 1-ével bevezetett új útdíj szabályozást szakmai szempontból átgondolatlannak, előkészítetlennek és rosszul időzítettnek tartja.  Véleményünk szerint a szükséges hatástanulmányok elvégzése és az érintettek bevonása nélküli ad hoc szabályozás súlyos károkat okoz a közlekedés szereplőinek, úgy a fuvarozóknak, mint a magánszemélyeknek.
Tisztában vagyunk vele, hogy vannak, akiket a szabályozás kedvezően érint, de világos, hogy össztársadalmi és nemzetgazdasági szinten a kár nagyobb, mint amennyit a remélt államháztartási bevétel elfogadhatóvá tenne.  A városok körüli, tehermentesítő elkerülő utak fizetőssé tétele a környék, a város lakóinak meg fogja keseríteni az életét, ismét zsúfolttá téve a belső úthálózatot, lassítva a forgalmat, növelve a zaj- és légszennyezést, fokozva a balesetveszélyt és növelve a káresetek számát. Bizonyos járműkategóriákban, ill. útvonalakon a korábbi díjak többszörösét kell megfizetni, ami súlyosan diszkriminatív, és szakmailag védhetetlen.
A V, mint Vas egyértelmű és őszinte válaszokat követel a matricaköteles szakaszok kijelölésével, illetve a törvény előkészítésének részleteivel kapcsolatban.  Elítéljük Hende Csaba szombathelyi képviselő, honvédelmi miniszter dilettáns hozzáállását a 86-os út díjkötelessé tételével s ennek kommunikálásával kapcsolatban.  Elfogadhatatlannak tartjuk a lakosság félrevezetését, legyen az tájékozatlanságból fakadó vagy szándékos.
A V, mint Vas támogat minden olyan helyi és országos törekvést, amely a törvényhozókat, az államigazgatás és végrehajtás szerveit szakmai elvek mentén kidolgozott intézkedésekre és demokratikus jogállamhoz méltó társadalmi egyeztetésre sarkallja.
Ellenezzük az önkényes, hirtelen ötlettől és mohó pénzéhségtől vezérelt, előkészítetlen törvényhozást.  Kiállunk az erőből folytatott, csak a rövidtávú hasznot szem előtt tartó, a hosszútávú és széleskörű hatásokat figyelmen kívül hagyó, inkoherens, intoleráns politizálás ellen.
Felszólítjuk az ország, s lakóhelyünk, Szombathely Megyei Jogú Város és a megye vezetőit, hogy tegyenek meg mindent az új útdíj-szabályozás eltörlése vagy ésszerű konszolidációja érdekében!
V, mint Vas – Magassy Réka, Varga Tamás

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére