Ünnepi hangulatban, tortával készültek a SzoESE kosarasai a pénteki rangadóra

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2016. október 28., péntek •
Ráadásul ellátogatott a csapat edzésére a legifjabb szurkoló is.
Ünnepi hangulatban, tortával készültek a SzoESE kosarasai a pénteki rangadóra

Bár az idei szezonkezdés nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosarasai keményen készültek, a pénteki rangadóra. A fizikai és taktikai gyakorlatok után előkerült egy születésnapi torta, hiszen ketten is jeles évfordulót ünnepeltek. A csapat vezetőedzőjét, Szabó Lászlót és Pados Kittit megköszöntötték az egyesület játékosai. Majd az ünnepi pillanatok után a szakvezetővel elemeztük a SzoESE jelenlegi helyzetét.

Alaposan megváltozott kerettel futottatok neki az idei szezonnak.

Úgy is fogalmazhattunk volna, hogy szép kihívás előtt állunk. Ahogy az eredmények is mutatják, még nem vagyok kész csapat. Folyamatosan dolgozunk, fejlődünk. Azt kijelenthetem, hogy jó keretünk van és szeretnénk stabil középcsapattá válni. Ehhez viszont meg kell találnunk néhány játékosunk helyét és jó volna úgy befejezni egy találkozót, hogy nem sérül meg senki.

A legégetőbb problémát a csapat irányítójának, Gusztafik Lillának hiánya jelenti.

Pontosan így van, szegény egy ütközést követően sérült meg és néhány hétig nélkülöznünk kell a játékát. Orsós-Bogdán Lívia még tavaly sérült meg, remélhetőleg mielőbb visszatérhet a pályára. A csapatkapitányunk pedig rendkívül rövid szülési szabadság után készül velünk.

A sérüléseken kívül mi befolyásolja leginkább az eredményességet?

Mivel jó a csapaton belüli kémia, már csak az egyensúlyt kell megtalálnunk. Tehetséges fiatalok, visszatérő, tapasztalt játékosok és az egyetemista mag alkotja keretünket. A másik szempont a sorozatterhelés. Az amatőr és az egyetemi bajnokság mellett a B33-as találkozókon is helyt kell állnunk. S akkor még nem ejtettünk szót a tanulásról, hiszen ne feledjük, hogy a vizsgaidőszak ugyanakkor van, mint a rájátszás

Szerdán egyetemi mérkőzést vívott a SzoESE a Pécs otthonába, pénteken pedig Szombathelyen vendégeskedik a Nagykanizsa. Milyen mérkőzésre számítasz?

Egy igazi rangadóra. A Kanizsai Vadmacskák sosem adták olcsón a bőrüket és biztos vagyok benne, hogy ezúttal sem fognak feltartott kézzel pályára lépni. A megtizedelt keretünk ellenére szeretnénk megszerezni első győzelmünket.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére