Újra és újra beleszerettünk a Csík Zenekarba, de...

frisss.hu Fotó: Bodorkós Máté • 2016. augusztus 28., vasárnap •
Az idei karnevál utolsó koncertjeinek egyike volt a Csík János vezette együttes.
Újra és újra beleszerettünk a Csík Zenekarba, de...

Ahogyan a szerelem is tud gyönyörű ugyanakkor gyötrelmes lenni, úgy a népzene szeretetében eltelt 25 év is tudott göröngyös útra vinni, illetve egekig felemelő boldogságot adni – ajánlják a zenekar ajánlójába. Ez a koncert is a szerelem köré épült fel, ahogy minden Csík-élmény bár azt nem állíthatjuk, hogy töretlen sikerrel. Minőségi az együttes, de lehet, hogy nem az utolsó napra kellett volna tenni, vagy nem iyen konkurenciát hívni neki, mint a Kiscsillag, a Lovasi-brigád pár utcával arrébb már hangolt.

A tegnapi Quimbyre sokkal többen voltak kíváncsiak, most nem voltak annyian. Sőt, a tavalyi fellépésük is jóval többeket vonzott. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére