Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben

MTI Fotó: MTI/ Bugány János • 2017. június 29., csütörtök •
Az eddigi kilenc gyanúsított előzetes letartóztatása mellett a NAV nyomozása során újabb, a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló terheltet vettek őrizetbe.
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben

Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta a nő előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.  Az eddigi kilenc gyanúsított előzetes letartóztatása mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának nyomozása során újabb, a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló terheltet vettek őrizetbe. A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta a cég közvetlen működésében érintett és vállalkozásokkal kapcsolatban álló iskolaszövetkezetek tevékenységét koordináló nő előzetes letartóztatását.

A bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt tartja szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését - tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére