Ügyesség, erő és kitartás: az emberi teljesítőképesség határán versenyeztek

Szita Róbert - Tóth Arnold • 2017. április 29., szombat •
Sár, víz, mocsár, megannyi kemény akadály és persze 13-14 km futás fogadta az idei szombathelyi Savaria Legio Race extrém terepfutó-verseny indulóit. A Skorpió Box Klub sportrendezvényén, a szombathelyi Szabadidő Központban jártunk.
Ügyesség, erő és kitartás: az emberi teljesítőképesség határán versenyeztek

Az ökölvíváson kívül most is egy szenzációs programmal rukkolt elő a nagyközönségnek a Skorpió Box Klub, amikor a külföldön már elterjedt (Spartan Race, Mud Race, Brutál Futás, stb. néven ismert) és most már hazánkba is eljutott nagy népszerűségnek örvendő emberpróbáló akadályversenyt rendezett Szombathelyen. Ez a kihívás az emberpróbáló feladatokról szólt. Itt nem számított az időjárás és a domborzati nehézségek, ,,csak” a szív és az akaraterő dominált. 

Mintegy 150 versenyző áll rajthoz a különböző kategóriákban, közöttük a gyerekek is. Felvételeinkből kiderül, hogy nagyon tetszett nekik a verseny, a kisebbek 700 métert, a nagyobbak 1400 métert teljesítettek, pályájukat 8-9 akadállyal – közöttük ügyességi, pallón egyensúlyozó, úszó, zsákban futó és labirintuson átküzdő - nehezítették.

Az immár harmadszor megszervezett extrém versenyt idén is Varga Roland szervezte.
Népszerű és egyszerű a mi versenyünk, mert nincs szükség drága felszerelésekre, sem konditeremre, csak a megfelelő felkészültségre kell helyezni a hangsúlyt. A másik fontos, hogy ne adjuk fel menet közben.

Több természeti elemmel kell megvívni a harcot, ráadásul mindezt időre. Alapvetően a futás volt a fő cél, de nehezítésként a sárral, a vízzel, különböző akadályokkal, ügyességi feladatokkal is meg kell küzdeni - nyilatkozta honlapunknak Varga Roland, akitől azt is megtudtuk, hogy a felnőttek versenyében a zsákban futás, nagy gumiabroncsok görgetése, sárban kúszás és mászás, farönk felvitele, egyensúlyozó gyakorlatok, valamint roncsautókon átfutás is szerepelt az akadályok között.

A főszervező Varga Roland is indult a versenyen, és szerinte a Csótó új hídjánál az úszás volt a legkellemesebb.

A tájékozódási képességet és az ügyességet fejlesztette a Savaria Legio Race Terepfutó-verseny az extrém akadálypályán, ahol 10 fős csoportokban indultak a résztvevők. A verseny egyébként évről-évre fejlődik, minden évben több induló próbálja ki magát, és utána mindenki jó szájízzel távozik. 

A versenyhelyszínen, a kiegészítő programok között a kutyás-ügyességi bemutatóra, lóidomításra, menhelyi kutyák örökbe fogadására is lehetőség nyílt.

A jó közösségi hangulatot zene és büfé szolgálta.
     

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére