Túl könnyű volt a magyarérettségi?

eduline.hu-szróbert • 2014. május 05., hétfő •
Arató László szerint a téma közel áll a diákok világához, de a szöveg nem elég mély, nem elég sűrű. A Magyartanárok Egyesületének elnöke a középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsoráról azt is elmondta, hogy a szövegértési teszt akkor jó, ha az értelmezendő szövegben vannak rejtett összefüggések, logikai mozzanatok, például nyelvtanilag nem jelölt ok-okozati viszonyok. Ebből a szempontból túl könnyű volt a teszt, a kérdések nagy részének megválaszolásához egyszerűen vissza kellett keresni a kért részleteket – tette hozzá.
Túl könnyű volt a magyarérettségi?

A középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsora túl könnyű volt, a három szövegalkotási feladat közül kettő azonban kifejezetten jó - mondta a Magyartanárok Egyesületének elnöke.
Arató László szerint mindössze két olyan feladat van, amely nem ennyire egyszerű, a teszt utolsó feladata például véleményt kér, „igaz, az utasítás nem egyértelmű, sok diák számára valószínűleg nem volt világos, hogy a feladat a szerző, a kutatás résztvevői, esetleg a vizsgázó véleményére vonatkozik”.

Hozzátette: az a legnagyobb baj a „netnyelvvel” foglalkozó szöveggel, hogy „nem nagyon mér”. „A kicsit jobbak és a nagyon jók között nem differenciál. Igaz, a középiskola a szövegértési készséget kevéssé fejleszti, emiatt sem mernek nehezebb tesztet adni, ebből biztos nem lesz botrány” – mondta.

Volt két nagyon jó feladat

„A középszintű magyarérettségi eredeti koncepciója arról szólt, hogy az érvelési feladatban elsősorban nem irodalmi témákról kell véleményt írni. Ide megosztó témák kellenek, mint például a dohányzás” – mondta Arató László, aki szerint nem kell félni attól, hogy a magyarérettségiből eltűnik az irodalom, hiszen a szóbeli tételek irodalmi művekről szólnak. Hozzátette: az előző évek érvelési feladatainál az idei egy fokkal jobb, korábban voltak olyan témák, amelyek ellen egyáltalán nem lehetett érvelni. „

A Magyartanárok Egyesületének elnöke a novellaelemzést és az összehasonlító elemzést nagyon jó feladatnak tartja. „A korábbi években előfordult, hogy a két összehasonlítandó mű túl rövid volt, esetleg a két vers nem érintkezett egymással. Itt pont jó a műválasztás, terjedelmileg majdnem azonos, nem túl rövid költeményről van szó. Ez azért fontos, mert a diákoknak többoldalas összehasonlító elemzést kell írniuk” – mondta.

közösség

további frisss

lap tetejére