Túl gyorsan akarnak túl lenni a helyzeten a játékosok

frisss, Fotó: Koncz György • 2019. február 25., hétfő •
Lelkileg is helyre kell billenni.
Túl gyorsan akarnak túl lenni a helyzeten a játékosok

Most kezd összeérni a csapat Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője szerint - erről a Mol Vidi elleni 1-0-ra végződő mérkőzés után beszélt újságíróknak. Az érkező játékosoknak kellett pár hét, míg összeszoknak, de lényegesen többet sikerült már birtokolni a labdát az ellenfél kapuja előtt, mint korábban - ez pedig egy Vidi ellen nem kis teljesítmény. Ismét sikerült jó teljesítménnyel 1 góllal kikapni - tette hozzá a tréner, aki szólt arról is, hogy  annak ellenére, hogy voltak jó lehetőségek, azokat nem sikerült gólra váltani. Fegyelmezettebb, higgadtabb játékra van szükség, ahol a helyzeteken a játékosok nem akarnak gyorsan túl lenni - zárta gondolatait.

közösség

további frisss

lap tetejére