Tudod, hol van ez a szombathelyi kastély?

NagyRobert Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára • 2016. július 20., szerda •
Régi képeken a város egy kis szelete.
Tudod, hol van ez a szombathelyi kastély?

A Szentkirály-Bogát uradalom területén álló kúriát az 1800-as évek elején építették, majd bő 50 évvel később, 1856-ban Festetich Dénes megvásárolta és nekilátott a saját tervei alapján kastélyt építeni. 4 év múlva már készen is volt ez a gyönyörű, romantikus angol gótikus stílusú épület, ami egészen szerényre sikerült a maga 64 szobájával.

De, ezzel még nem volt vége az építkezős-átalakítós történetnek, a kastély kapott egy télikertet, a kúriához tartozó franciakertet pedig szökőkutas, szobrokkal díszített angolparkká varázsolták. A névadó mégsem a tervező-építtető, hanem az egyik későbbi tulajdonos, Festetich Kálmán.

A II. világháborúban a szovjet katonák megszállták a Festetich-kastélyt és teljesen tönkre is tettek minden az épületben, az értékek elvesztek, majd az épületből hadikórház lett. 1945-ben az államosították az épületet, 1950-től a Megyei pártfőiskola, 1968-tól pedig az MSZMP oktatási központja működött itt.



1981-ben a Fővárosi Tanács kapta meg a kastélyt, amit felújítottak és azóta idősek otthonaként funkcionál. A kastély parkja az Őrségi Nemzeti Parkhoz tartozik, mivel természetvédelmi terület.

Bogátról azt érdemes tudni, hogy a kastély körüli majorból alakult ki, nevét Bogát hadvezérről kapta, aki a 10. században élt, és ő vezette a 921-922-es itáliai hadjáratot. A települést először Zarkaházához csatolták, majd Szombathely része lett.

A fotókat a Fortepanon találtuk.

közösség

további frisss

lap tetejére