Továbbra is menetel a Haladás futsal együttese

Frisss - fotó: Bodorkós Máté, Tóth Arnold • 2017. február 28., kedd •
Turzó József irányításával úgy fest legyőzhetetlenné váltak a szombathelyiek.
Továbbra is menetel a Haladás futsal együttese

Feltétlenül győzni akartak a vasi teremlabdarúgók, hogy feledtessék a szurkolókkal a 2016/17-es bajnoki szezon első felében mutatott produkciójukat. Az új vezetőedző érkezésével megtáltosodott a Haladás, amely egymás után gyűjtötte be a skalpokat és a Magyar Kupa döntőjében megizzasztotta a Rába ETO gárdáját is.

A bajnokságban néhány hetes szünetet követően léptek ismét pályára a szombathelyiek és egyből egy rangadóval kezdtek. A tabella harmadik helyén álló Aramis otthonából kellett pontokat szereznie Turzó József csapatának, hogy a felsőházi rájátszásra odaérjenek a zöld-fehérek.

Ennek megfelelően támadólag léptek fel a vendégek és már a negyedik percben vezetéshez jutottak. Horváth Péter után a visszatérő gólfelelős, Németh Péter is betalált. Ez a találat megnyugtatta a szombathelyieket, akik további két alkalommal avatták fel a budaörsi együttes kapusát. Így a félidőre négygólos előnnyel vonulhattak öltözőbe a csapatok. A fordulás után a biztos védekezésre és a labdatartásra helyezték a hangsúlyt a vendégek. Az Aramis játékosai hiába alakítottak ki meddő mezőnyfölényt, képtelenek voltak bevenni Sásdi Bálint kapuját. Németh "Bika" révén pedig egy kontrát értékesítettek a szombathelyiek. Végül pedig Németh Péter örülhetett először mesterhármasának, majd néhány perc múlva a Haladás VSE kiütéses sikerének.

Győzelmével megszilárdította hatodik helyét a szombathelyi futsal együttes, ráadásul pontszámban beérték a Veszprém gárdáját is.

Aramis SE - Swietelsky-Haladás VSE
0-6
(0-4)

Haladás: Sásdi, Gyimesi, Matyi (kapusok) - Vidák, Gyurcsányi, Öreglaki, Németh E., Hajmási, Horváth P., Németh P., Bencsik, Sipos, Halmos.
Vezetőedző: Turzó József
Gólszerző: Horváth P. 3, Németh P. 2, Öreglaki.

közösség

további frisss

lap tetejére