Továbbra is felkészülten várják az ár- és belvizet Vasban

frisss, magyarepitok.hu • 2019. november 12., kedd •
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ősszel felülvizsgálta az idei árvíz- és belvízvédekezésre való felkészülést.
Továbbra is felkészülten várják az ár- és belvizet Vasban

Eszerint a szervezet összesen 40 db mérőállomást üzemeltet a védelmi szakaszokon, magas szintű műszerezéssel. 2019-ben 2 vízrajzi távmérő állomást korszerűsítettek, 3 vízmércét újítottak fel és 4 távmérő műszert javítottak meg. Az árvízi vízmércék rendszere jól kiépített, a vízszintek változásának nyomon követését korszerű érzékelők és távmérő berendezések biztosítják, amelyek folyamatosan adatokat küldenek a védelmi központ számára. Az előforduló kisebb üzemzavarok elhárítása folyamatosan megtörténik. A Rába és Mura nagyvízi előrejelző modellek üzemszerűen működnek, megfelelő riasztást, korai előrejelzést és döntéstámogatási funkciókat biztosítva. A Rába modell továbbfejlesztését a folyamatban lévő a RaabFlood4Cast projektekben hajtják végre. A Mura modell továbbfejlesztésére FORMURA néven pályázatot készítettek elő és nyújtottak be Horvátországgal közösen. A védekezési időszakon kívül folyamatos a hidrometeorológiai figyelés és helyzetértékelés, valamint határvízi kapcsolatok keretében előírásszerűen megtörténik az országok közötti kölcsönös vízrajzi tájékoztatás, adatcsere, ill. adatharmonizáció. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az Országos Vízügyi Főigazgatósággal és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal közösen mintegy 3,6 milliárd Ft összköltséggel árvízvédelmi célú projektet valósít meg a Rába-völgyben. Ennek keretében Szentgotthárdon, Körmenden és Sárváron kerül sor fejlesztésekre. Az érintett területek megvásárlása, kisajátítása megtörtént. Az építési munkák Körmenden 2019. október elején megkezdődtek. Emellett lezárult a dozmati víztározó megépítése is. Emellett záportározók építésével Kőszegdoroszló, Rábagyarmat, Rönök települések árvízi biztonságát is növelik a közeljövőben.

közösség

további frisss

lap tetejére