Több orvosi rendelő, színvonalasabb ellátás

frisss.hu • 2016. június 16., csütörtök •
Mintegy hétszáz millió forintból új egészségügyi alapellátó központ épül a kórházzal szemben, fogorvosi és a háziorvosi rendelők kapnak benne helyet. Több mint száz parkolót is kialakítanak mellette.
Több orvosi rendelő, színvonalasabb ellátás

Fogászat az SZTK volt épületében, orvosi rendelők a Kiskar utcában, fogászati ügyelet a Wesselényi utcában- több helyen működnek az egészségügyi alapellátási szolgáltatások Szombathelyen. Ezek az épületek azonban csak részben kihasználtak,fűtési és gépészeti rendszerük mára elavult, eszközállományuk nem megfelelő, fenntartásuk költséges. Egy pályázatnak köszönhetően ezek egy helyre, modern körülmények közé költözhetnek.

A tervek szerint a volt városi strand területén, szemben a Markusovszky Kórház főbejáratával épülne egy új egészségügyi központ, mintegy 700 millió forintból. A kétszintes, teljesen akadálymentesített épületben kilenc háziorvosi, hat felnőtt fogorvosi és négy gyermek fogorvosi rendelő kap helyet, továbbá a prevenciós tevékenység végzését szolgáló multifunkcionális helyiséget és eszközraktárat is terveztek az épületbe.

A Kiskar utcából a háziorvosokat költöztetnék át, a megüresedő helyiségeket pedig felújítás után a fogorvosok használhatják majd, így itt is megvalósulhat az egy orvos egy rendelő elv.

A beruházás célja az aktív fekvőbeteg ellátás kapacitásának szűkítése, ezzel párhuzamosan pedig a járóbeteg szakellátás kapacitásának bővítése. A városvezetés azt reméli, hogy a fejlesztésnek köszönhetően javul Szombathely, valamint a fogorvosi ellátási területhez tartozó települések, így a megye lakosságának az egészségügyi ellátása és életminősége, amelyek alapvetőek egyrészt a társadalmi felzárkózáshoz, másrészt a gazdaság sikeres működéséhez.

Jó hír a környéken élőknek, hogy a központ által igényelt parkolóhelyeknél több, összesen 125 épül majd, ezzel részben megoldódhatnak a parkolási gondok is.

A Markusovszky utcai területen lévő épületet a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola irodaként használja, ők a jövőben az Aréna Savariában kapnának helyet. A légszennyezettség mérő állomás áthelyezéséről január végéig döntenek majd. Az építkezés várhatóan jövő februárban kezdődik, a munkálatok egy évig tartanak majd.

közösség

további frisss

lap tetejére