Már biztos, hogy Donald Trump lett az USA elnöke

frisss.hu • 2016. november 09., szerda •
Úgy tűnik, az Amerika Egyesült Államok negyvenötödik elnöke a botrányairól is híres valóságshow-sztár lett.
Már biztos, hogy Donald Trump lett az USA elnöke

8:34 HIVATALOS: Donald Trumpot, a Republikánus Párt jelöltjét választották meg az Egyesült Államok 45. elnökévé - jelentette az NPR amerikai közszolgálati rádió. 

8:31 Mind Nebraska, mind Alaszka hagyományosan republikánus érzületű állam, és a voksoláson érvényesült is a papírforma: az öt elektort adó Nebraskában  a republikánus elnökjelölt a szavazatok több mint 61 százalékát kapta, Alaszkában pedig, amelynek 3 elektora van, a választók több mint 54 százaléka támogatta őt.

8:11 Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója kiemelte, hiába lesz republikánus többség a szenátusban, ha olyan szenátorok kerülnek vissza, akik korábban Donald Trump ellen voltak, így kérdéses milyen lesz a szenátusi támogatottsága. Emellett a jelöltnek sok olyan ígérete volt, amely nem igazán megvalósítható, nem tudni, igazán mit szeretne. 
 Most megnyílt egy világ a kívülállók számára. A "washingtoni elit zártsága és mítosza változni fog", ami a politika életre is hatással lesz. Mindkét oldalon megerősödhetnek a politikai mozgalmak. Kérdés hogy a "Trump-jelenség" egyszeri alkalom volt-e vagy demokratizálódik mindkét párt működése, az egyszerűbb tagok is kaphatnak-e beleszólást. Fodor Csaba, a Nézőpont ügyvezetője azt hangsúlyozta: nem várható, hogy gyorsan, hatékonyan beindulna a kormányzás. Trump teljesen kívülálló a politikában, és ha ő nyer, a politikai szférában még tanulnia kell a mozgást. A Nézőpont elemzője szerint ha Trump mégsem nyerne, olyan antielit mozgalom jöhet létre, amely átformálhatja az amerikai klasszikus politika képét.

7:57 Trumpé Pennsylvania. 

7: 56 Szinte biztos, hogy Trump a befutó. Clintonnak konkrétan nincs matematikai esélye sem a győzelemre. 

7:45 A hat elektort adó Utah államban a republikánus elnökjelölt a választók több mint 51 százalékának bizalmát - és vele voksát - nyerte el. Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje 20.4 százalékos támogatottsággal a harmadik helyen végzett, megelőzte őt ugyanis a magát független konzervatívnak mondó, és csak nyáron feltűnt mormon, Evan McMullin, aki a szavazatok 23.5 százalékát szerezte meg. Utah államban elsöprő többségben mormonok élnek. 

7:00 A CNN összesítése szerint - magyar idő szerint szerdán, kora reggel - Trumpnak 238, Clintonnak 215 szavazata lehet az 538 tagú elektori kollégiumban, amelyben 270 voksra van szükség ahhoz, hogy valamelyikük az Egyesült Államok elnöke legyen. A konzervatív, a republikánusokhoz húzó Fox News 254-209-re teszi az állást.

6:15 Nagyon valószínű, hogy Donald Trump nyeri az elnökválasztást. Wisconsinban áttörte az északi államok ún. "kék falát", melyek megnyerése nélkül aligha lett volna reális esélye a végső győzelemre - jelentette szerda hajnalban a Fox News amerikai hírtelevízió, pedig kedd éjjel még szinte biztosra lehetett venni, hogy a demokrata, Hillary Clinton nyer. Clinton például elveszítette a kulcsfontosságú Floridát, Trump pedig sok eddig kételkedő államot besöpört maga alá, amikkel a demokraták nem számoltak. A közvélemény-kutatások Clinton előnyét jelezték, de az utolsó hétben Trump nagyon erősen feljött, az utolsó nap pedig mindenkit meglepett. 

Az elnökválasztás a tengerentúlon elektori rendszerben zajlik, vagyis ezt azt jelenti, hogy államonként osztják az elektori szavazatokat. Az elnökről 538 elektor szavaz és 270 voks kell a győzelemhez. 

A 70 éves milliárdos üzletember és valóságshow-sztár győzelme sokkolta a világot. Leginkább viharos magánéletéről lehetett tudni egészen addig míg el nem indult az elnöki székért. Most pedig úgy tűnik  ő lesz a világ legnagyobb hatalommal bíró országának vezetője. Megválasztásán hatására a többi devizához hasonlóan jelentősen erősödött a forint a dollárral szemben a nemzetközi bankközi piacon.

közösség

további frisss

lap tetejére