Telitalálat: lövészek fekvő és álló testhelyzetben

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. szeptember 10., vasárnap •
Kispuskával fekvő, sportpisztollyal pedig álló testhelyzetből lőttek ifjúsági és felnőtt korú nők és férfiak az egykor szebb napokat is megélt Homok úti lőtéren. A 14. alkalommal megrendezett Koczor Lajos Emlékversenyen jártunk.
Telitalálat: lövészek fekvő és álló testhelyzetben

Koczor Lajos már az 1960-as évektől egészen a néhány évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig emblematikus figurája volt a szombathelyi lővész-sportnak, miközben a kőszegi MHSZ égisze alatt tevékenykedett. A sportlövészekkel már serdülő kortól a felnőttekig foglalkozott – ezekkel a szavakkal méltatta a verseny megnyitóján a nagy példaképet Szunyi Mihály, a Szombathelyi Polgári Lövész Sportegyesület elnöke, aki honlapunknak adott interjújában a méltatlanul alulfinanszírozott sportág jelenlegi szombathelyi helyzetéről is beszélt. 

Valamilyen okból népszerűtlenné vált ez a korábban tömegsportként űzött sportág, jelenleg helyi szinten stagnál a helyzet. Ez talán annak tudható be, hogy az emberekben egyfajta ellenállás alakult ki a fegyverekkel szemben, pedig ez a sportág önfegyelemre, kitartásra és szorgalomra neveli az embereket, arról nem is beszélve, hogy kiskortól egészen aggastyán korig művelhető.

Az általunk megörökölt MHSZ-lőtérre az elmúlt évtizedekben elenyésző forrás jutott. Talán most megmozdult valami, hiszen a héten megjelent kormányhatározat értelmében két lépcsőben mintegy száz lőteret építenek majd állami pénzből. Bízunk benne, hogy már az első lépcsőben jól jár Szombathely is és az új létesítmény-használó, üzemeltetői a mi egyesületünk lehet – fogalmazott Szunyi Mihály, aki azt is elmondta nekünk, hogy az egyesület taglétszáma az elmúlt évtizedekben mindig 50-200 közötti, de hullámzó volt, az utóbb időben viszont sikerült az ifjúságot, a fiatalokat, a serdülőktől a junior korú gyerekekig megszólítani. 

A versenyt egyébként két agilis hölgy, az immár 79 esztendős Holczer Károlyné, mindenki Jutka nénije, a lőtér gondnoka és Takács Piroskával közösen szervezte meg. 
A tizennegyedik alkalom visszatekintésre is kötelez. Az első évben 74-en voltunk, de 65-nél soha nem voltunk kevesebben. Szombaton 71 versenyző jelent meg és 5 próba-, majd és 2x10 értékelt lövést adott le felnőtt női és férfi, valamint az ifjúsági női és férfi kategóriákban, mindegyik esetben az 1-6. helyezettet díjaztuk – tudtuk meg a gondnoktól. 

Egyébként, így szeptember elején nemcsak emlékversenyt, de lövésztalálkozót is rendeznek a sportág szerelmesei, akik között, a szombathelyiek mellett a budapesti, a veszprémi, a pilisvörösvári és az érdi sporttársak is megjelentek. 

A szombathelyi önkormányzat által támogatott sportesemény eredményei: 
FELNŐTT FÉRFI KISPUSKA: 1. VÖRÖS LÁSZLÓ 193 köregység, 2. GERGELY JÓZSEF 189, 3. STEFFER GÁBOR 179

FÉRFI SPORTPISZTOLY (amatőrök): 1. DERCSÁR JÓZSEF 167, 2. RAJTMÁR ÁDÁM 127, 3. VARGA JÓZSEF 117.
FÉRFI SPORTPISZTOLY (igazolt versenyzők): 1. SZAKÁCS RÓBERT 183, 2. HIDEG GYULA TAMÁS 180, 3. SCHMIDT ANDRÁS 163.

FELNŐTT NŐI KISPUSKA: 1. BERTALANNÉ GÁL ESZTER 182, 2. BALASSA PIROSKA 179, 3. TANAINÉ STAMPF KLÁRA 170, 4. TAKÁCS PIROSKA 162.

FELNŐTT NŐI SPORTPISZTOLY: 1. POMPERNÉ KÁNTOR MÓNIKA 182, 2. NÉMETH TÜNDE 179, 3. HORVÁTH ADRIENN 170.
IFJÚSÁGI FIÚ KISPUSKA: 1. SIMON MARCELL 133, 2. MÉSZÁROS NORBERT    127, 3. HORVÁTH BÁLINT 113.
FELNŐTT FÉRFI KISPUSKA: 1. BERTÓK RAMÓNA 149, 2. SÜMEGHY CSILLAG VIRÁG 110, 3. SZABÓ KITTI VIKTÓRIA  104.

A Koczor Lajos Emlékversenyt a tervek szerint jövő szeptemberben már tizenötödször rendezik meg. 
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére