Televíziós együttműködés Szombathely és Guangxi között

vkriszti-HCs • 2014. július 02., szerda •
A Szombathelyi Televízió stábja a Tóvendéglőben látta vendégül a kínai delegációt. A július 2-i eseményen felszólalt dr. Puskás Tivadar és a guangxi televízió igazgatója is. Az együttműködési megállapodást hivatalossá téve, az esemény végén szalagot vágtak át az érintettek.
Televíziós együttműködés Szombathely és Guangxi között

Néhány hónappal ezelőtt meglepetésként érte Koczka Tibort, a Szombathelyi Televízió igazgatóját, az a Kínából érkező megkeresés, miszerint Guangxi tartomány helyi televíziója szeretne együttműködni a Szombathely helyi televíziójával.

Koczka Tibor beszédében elmondta: elsőként úgy gondoltam, nincs értelme a dolognak, hiszen nincsenek egy súlycsoportban. Míg a szombathelyiek kb. 120.000 embernek sugároznak, addig a guangxi televízió kb. 800.000 emberhez ér el. Aztán átgondolta, melyek a két médium közös jellemzői, amelyek közül a legerősebb érv, hogy mindkettejük célkitűzése a helyiek helyi televízióból történő tájékoztatása. Így aztán mégis megvalósul az együttműködés.

Puskás Tivadar kiemelte, hogy nagyon fontos a hírközlésben, hogy az itt élők a helyi híreket a helyi televízióból tudják meg. Emellett nagyon örül annak, hogy az utóbbi években folyamatosan fejlődnek a város kínai kapcsolatai.

A rendezvényen két kisfilmet is levetítettek, az egyikben a guangxi televíziót mutatták be, míg a másikban Szombathely város nevezetességeit láthatták. A kínai kisfilmet az elkövetkező napokban a Szombathelyi Televízió is vetíti majd. A magyar kultúrát az Ungaresca néptánccsoport tyukodi tánca hozta még közelebb a delegáltakhoz.

Az eseményt egy szalagátvágás zárta, amivel az együttműködési megállapodást kívánták hitelesíteni.

kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére