Teherautóval hajtottak a járókelők közé Svédországban

Frisss/index/MTI - fotó: index • 2017. április 07., péntek •
A svéd miniszterelnök megerősítette, hogy terrortámadás történt.
Teherautóval hajtottak a járókelők közé Svédországban

Járókelőket gázolt egy teherautó Stockholm egyik utcájában. Ezt követően egy bevásárlóközpontot vett célba a sofőr. Péntek délután történt eset felkavarta a világot. Úgy tűnik, hogy az autós gázolás lett a terroristák fegyvere, amellyel szemben nem igazán lehet védekezni.

A rendőrség 3 halálos áldozatról és több sebesültről adott hírt. Az esetet követően állítólag lövéseket is leadtak, illetve őrizetbe vették a feltételezett tettest. Ezt azonban a hatóság hivatalosan is megcáfolta. Azonban az bizonyos, hogy ezt az esetet terrorcselekménynek nevezték a svéd rendőrség munkatársai.

Idén egyébként ez a harmadik ilyen terrorcselekmény, ahol valamilyen járművel hajtottak emberek közé. A legvéresebb támadások Nizzában (2016. július 14.), Berlinben (2016. december 19.) és Londonban (2017. március 22.) történtek - a halálos áldozatok számát tekintve is.

Kihallgatták egyébként a teherautót üzemeltető cég vezetőjét és sofőrjét is. Kiderült, hogy rakodás közben valaki beugrott a vezetőfülkébe és nagy gázt adva elhajtott a helyszínről.

Magyar vonatkozású hír, hogy Hosszú Katinka többszörös olimpiai bajnok úszó is a városban tartózkodik, aki férjével szerencsére a szállodában tartózkodtak a támadás idején.

Közben Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a péntek délutáni stockholmi támadás áldozatai családjainak, a sérülteknek pedig gyors felépülést kívánt.

"A kontinensünket érő sorozatos támadások óriási megrázkódtatást jelentenek minden európai nemzet számára, de meggyőződésem, hogy nem hajthatunk fejet az értelmetlen erőszak előtt. Biztosíthatom, hogy kormányom továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja közös küzdelmünket az Európát sújtó terrorista támadásokkal szemben" - írta svéd kollégájának Orbán Viktor.

 

közösség

további frisss

lap tetejére