Tavaszi átvizsgálás a közlekedésbiztonság érdekében

SzR-BB-HCs • 2015. április 10., péntek •
A Vas Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya pénteken ingyenes közlekedésbiztonsági nyílt napot tartott. Böröcz Miklós főosztályvezetőtől a frisss.hu a Sági úti helyszínen megtudta, hogy a tavaszi közlekedésre felkészülés jegyében először zöldkártya és adategyeztetést végeztek, majd fékerő-mérést, teleszkóp- és alvázvizsgálatot is végrehajtottak.
Tavaszi átvizsgálás a közlekedésbiztonság érdekében

A közlekedésbiztonsági nyílt napot hagyományosan minden évben két alkalommal rendezik meg. A kezdeményezés célja, hogy az autótulajdonosokat felkészítsék a tavaszi-nyári út- és időjárási viszonyokra, illetve a tél során elszenvedett károsodásokat, problémás alkatrészeket átvizsgálják.

Pénteken 8 órától a motorkerékpárokat, a személygépkocsikat, a tehergépkocsikat és a pótkocsikat (3500 kg össztömegig), illetve tuladonosaikat várták. Megfelelő műszaki állapot esetén, kérelemre – a vizsgadíj befizetése mellett – műszaki vizsga azonnali lehetőségét is biztosítták.

A főosztályvezető arról az általános tapasztalatról is beszámolt, hogy az autókon akadnak néha még a tulajdonos által sem ismert sérülések. Hozzátette: Vas megyében nem olyan rossz a statisztika, az utóbbi évek tapasztalatai az mutatják, hogy van igény az átvizsgálásra és az autósok élnek is a lehetősséggel.
A tervek szerint jövőben is folytatódni fog a nyílt napok sorozata, amely mára már országossá nőtte ki magát.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére