Takaréklángon égett a Hali, győzelemmel búcsúzott az élvonaltól a Gyirmót

PCS tudósítása - fotó: Tóth Arnold • 2017. május 27., szombat •
Hiába birtokolta többet a labdát a Haladás és dolgozott ki a második félidőben több helyzetet, az OTP Bank Liga zárófordulójában a sereghajtó fektette két vállra a zöld-fehéreket.
Takaréklángon égett a Hali, győzelemmel búcsúzott az élvonaltól a Gyirmót

Haladás - Gyirmót
1-2
(0-1)

Haladás: Király - Schimmer, Devecseri, Jagodics, Bosnjak - Kovács L. (Halmosi), Jancsó, Tóth M. - Rácz, Williams, Kiss B. 
Gólszerző: Williams 11-esből, illetve Szegi, Máté

Felforgatott csapattal állt ki a Haladás az utolsó mérkőzésére, amelynek kezdőjében több fiatal is helyet kapott. Mészöly Géza legénysége azonban még így is esélyesebb volt ellenfelénél. Ráadásul egy esetleges siker - illetve a többi mérkőzések alakulásának függvényeként - akár az ötödik helyen is végezhettek volna. Aztán kiderült, hogy ez a találkozó a vendégek szája íze szerint alakult. Korán megszerezték a vezetést, így visszaállhattak Urbányi István tanítványai, hogy kontratámadásokkal okozzanak zavart. Ez többé-kevésbé így is volt. A második félidőben sokkal jobban pörgött a Haladás, azonban az utolsó passzokba mindig csúszott egy kis hiba, így hiába egalizáltak, egy fegyelmezetlenség miatti pontrúgás után ismét a vendégek tettek szert előnyre, amit a mérkőzés végéig megőriztek.

Vereségével a Haladás marad a hatodik helyen és a bajnoki évadban 12 győzelmet, 7 döntetlent, valamint 14 vereséget tudnak felmutatni. (42:46 gólarány)

 

90+2' - Vége a találkozónak.

86' - Rusák óriásit védett, miután Tóth megkínálta egy bombával. Nagyon jól védett ezen a találkozón a vendégek kapusa.

82' - Csiki maradt lent a földön, miután ütközött Jancsóval. A szélsőt a pályán kívül ápolják, miközben támad a Hali.

81' - Rácz adott középre a bal oldalról, beadását Devecseri fejelte el, pechjére mellé ment a kísérlet, ráadásul mögötte jött Halmosi, aki jobb pozícióban volt. Kár érte...

78' - Williams kis híján egyenlített. A Haladás támadója 7 méterről a háta mögé érkező labdát sarokkal húzta kapura. A gyirmóti kapus azonban résen volt.

73' - GÓÓÓL - Ismét vezet a Gyirmót! Veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a vendég együttes, miután visszahúzta ellenfelét Jagodics. A 18 méteres kísérletet Máté tökéletesen csavarta el a sorfal mellett a bal felső sarokba. Király tehetetlenül nézte... 1-2

71' - Fárad a Gyirmót és láthatóan idegesek is, hogy egyre jobban nyom a Haladás. Halmosi érkezésével még pengébb a támadójátékunk. Kétszer egymás után okozott zavart, illetve harcolt ki szögletet.

69' - Rácz szerelte ellenfelét, ezt Achim nem bírta elviselni, és lerántotta az ifjú Hali támadót. Szabadrúgás!

65' - GÓÓÓL - Ki más, mint Williams. Az ausztrál támadó magabiztosan bombázott a jobb sarokba, így a kapus hiába érezte az irányt, nem volt esélye hárítani. 1-1

64' - Tóth kevergetett a büntetőterületen belül, majd buktatták. Jogos a tizenegyes. A reklamáló Lengyel sárgát kapott.

62' - Halmosi érkezett a pályára, Kovácsot váltotta a pályán.

62' - Rácz beadását Bosnjak bólintotta kapura. A fejes alig fél méterrel ment el a kapu felett. Érik a Haladás gól!

60' - Egy veszélyesnek tűnő szögletet végeztek el a vendégek, de a beadás teljesen ártalmatlan volt.

56' - A pályán továbbra is a megszokott forgatókönyv szerint alakul minden. Támad a Haladás, a vendégek pedig keményen védekeznek. 

53' - Akcióban a vendég együttes, persze nem a megszokott módon, hiszen először sárga lapot kapott majd kettőt is cserél Urbányi István. Először Madarász megy le, helyére Novák érkezett, Majd Szegit váltotta Szabó.

51' - Rácz keverte meg a Gyirmót védelmét, azonban kicselezte magát az alapvonalon túlra.

49' - Lendületesebben kezdte a második félidőt a Haladás. Egy veszélyes beadást követően Bosnjak löketét kellett blokkolni Szeginek.

46' - A vendég együttes kezdte a második játékrészt.

45' - FÉLIDŐ

44' - Még Madarász tesz egy kísérletet, ami nagyon elkerülte Király kapuját.

43' - Jancsó passzolta el magát a saját térfélen. Kicsit kapkodóvá vált a hazaiak játéka, ami érthető. Szeretnének egalizálni még a szünet előtt.

39' - Kis híján egyenlített a Haladás. A vendég védelem első komolyabb megingását Rácz használhatta volna ki, de a fiatal támadó nem tudott élni a lehetőséggel. Végül Rusák ölelte magához a játékszert.

37' - Schimmer veszített labdát a támadóharmadban, a kontra végén Simon tüzelt és Király hatalmas bravúrral hárított.

34' - Ráczra csúsztak rá ütemtelenül, villan is a meccs első sárga lapja. Simon kapta.

29' - Eddig nem igazán úgy alakul a találkozó, ahogy azt a szurkolók szeretnék. Mindenben jobban áll a szombathelyi csapat, egyedül a lőtt gólok számában nem.

26' - Ismét egy veszélyes ellentámadás, és egy vendég sarokrúgás. A jelenetsor csak Király miatt volt érdekes. A szombathelyi hálóőr buzdítja társait: "ébredjünk fel"...

24' - Williams lőtte élesen a kapu elé a labdát, de az ifjú Rusák magabiztosan vetődött ki a kapujából.

21' - Többet birtokolja a labdát a Haladás, de keményen védekezik és jól tömörül a vendég alakulat. Jelenleg is a Hali irányít, de igazán nagy helyzetet még nem sikerült kidolgozniuk.

16' - Veszélyes kontratámadást vezetett a Gyirmót. Vass húzott el a jobb szélen és jól adott középre, azonban a támadók elől jó ütemben mentett Jagodics.

13' - Agresszívabb játékkal rukkol ki a vendég együttes. Több az apró, pici fault, ezzel pedig megakasztják a Haladás támadásokat.

7' - Meglepetés - GÓÓÓL! Az első valamire való helyzete végén Szegi talált Király hálójába. (0-1)

6' - Kovács fűzött át két gyirmóti játékost, azonban Vass tett róla, hogy ne szlalomozzon végig a bal szélen a szombathelyi szűrő középpályás. A sárga lap ezúttal elmaradt!

3' - Williams csent el egy labdát az ellenfél védelmétől, azonban a támadót buktatták a jobb szélen. A megítélt szabadrúgást Tóth tekerte a kapu fölé.

1' - Elkezdődött a reményeink szerint sok Hali-gólt hozó találkozó. A hazaiak kezdték a mérkőzést.

Haladás: Király - Schimmer, Devecseri, Jagodics, Bosnjak - Kovács L., Jancsó, Tóth M. - Rácz, Williams, Kiss B.
Csere: Gyurján, Bamgboye, Gajdos, Polgár, Halmosi, Overgoor
Vezetőedző: Mészöly Géza

Gyirmót: Rusák - Achim, Lengyel, Kolcak, Szegi - Vass P., Kiss, Simon A., Csiki - Madarász, Máté
Csere: Nagy S., Farkas, Borkai, Aranyos, Szabó, Novák
Vezetőedző: Urbányi István

18.55 - Szép estét kívánok minden kedves olvasónknak. Ma este véget ér a 2016/17-es bajnoki labdarúgó szezon. Igaz, nem derült fény a bajnok kilétére, azonban a szombathelyiek találkozójának is van súlya. Szűk két órán belül kiderül, hogy a Haladás hányadik helyen végez ebben a kiírásban. Jó szurkolást!

közösség

további frisss

lap tetejére