Szuper volt a hangulat IV. Pincés Kemencés Böllérversenyen

Tóth Eszter - fotó: Hornyák Emőke • 2017. március 04., szombat •
Finom kóstolók, remek tálalás és egy sztárfellépő várta a látogatókat Lukácsházán.
Szuper volt a hangulat IV. Pincés Kemencés Böllérversenyen

A kissé szeles időjárás ellenére remek partihangulat uralkodott szombaton a Csömötei szőlőhegyen, ahol a települések csapatai a legkülönfélébb díszítésekkel és kóstolókkal próbáltak kedvezni mind a zsűri, mind a látogatók kénye-kedvének. A 16 csapat hamisítatlan falusi, disznóvágási csemegékkel készült, véres, májas hurka, kolbászok, savanyú káposzta, lángos, sütemények enyhítettek a „hegymászástól” megfáradt vendégek éhségén, a szomjazástól pedig forralt bor, pálinka és tea védett meg minket. A hagyomány szerint, a fő helyet a tavalyi győztes, Perenye csapata tudhatta a magáénak, akik zenével és bőséges kínálattal várták az érkezőket. A zenei aláfestés nem volt egyedi, több helyen élő zenekar emelte az esemény hangulatát.

Nem hiába a nagy igyekezet, ugyanis nem csak a látogatókat, hanem a zsűrit is le kellett nyűgöznie a csapatoknak, akik a délutáni ételkóstoló mellett reggel a disznóvágást, a díszítést és a vendégszeretet is pontozták. A győztesnek járó díjat és a jövő évi fő helyet ezúttal Gyöngyösfalu csapata nyerte. 

A kóstolgatás mellett a szervezők a szórakoztatásra is nagy hangsúlyt fektettek, ugyanis sztárvendégnek napjaink egyik legnépszerűbb mulatós „bulibáróját”, Kis Grófot hívták meg. A programok percre pontosan kezdődtek, így a meghirdetett időpontban, fél ötkor a zenész már a színpadon volt és legismertebb slágerével kezdte a showt. A sátor ekkor már dugig megtelt a mulató, táncoló kicsikkel és nagyokkal.

A nap nem ért véget a koncerttel, az este folyamán tombolasorsolás és böllérbál várta a bulizni vágyókat. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére