Szombathelyi Haladás: Új csapat épül

szróbert-HCs • 2014. július 15., kedd •
Új élet kezdődik a Haladásnál, hiszen félig-meddig új csapatot kell építeni - hangzott el a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata által tartott sajtótájékoztatón, a Rohonci úti klubházban. A július 15-i eseményen Városi Viktor, Nagy Olivér, Varga Gábor, Zamostny Balázs, Katona Máté és Gaál Bálint aláírta szerződését, rajtuk kívül két játékos, Halmosi Péter és Farkas Márk meghosszabbította korábbi kontraktusát.
Szombathelyi Haladás: Új csapat épül

Az eseményen a klubvezetés részéről Illés Béla sportigazgató, kisebbségi tulajdonos mindenkinek sok sikert, egészséges, sérülések nélküli évet kívánt. 
Idén is úgy terveztük, hogy megtartjuk a csapatot, ám sajnos nem tudtuk ezt megvalósítani. Számos piacképes játékos kerül ki innen, az elmúlt években a Haladás adta a legtöbb játékost a magyar focinak. Ahogy látom, máshol is jelentős változások vannak, így sehol sem jobb a helyzet. Ezek a tehetséges játékosok nem véletlenül kerültek ide, bízom benne, hogy folytatódnak az eredményes évek - tette hozzá Illés Béla. 

Artner Tamás vezetőedző hozzászólása elején köszönetet mondott azoknak a játékosoknak, akik eltávoztak, majd hozzátette: Új élet kezdődik, hiszen félig meddig új csapatot kell építeni, össze kell fognunk. Noha megfiatalodott a csapat, biztos vagyok benne, hogy hosszú távon sikeres lesz a Haladás. Amióta Szombathelyen dolgozom, ilyen játékos-mozgás még nem volt, szinte kicseréltük a teljes keretet, bár Halmosi Péter szerződéshosszabbításának külön örülök, hiszen neki vezérnek kell lenni a pályán, de példát kell mutatnia az öltözőben és azon kívül is, akárcsak Fehér Zoltánnak.  

Ezt követően a vezetőedző egyenként is jellemezte az idekerült új szerzeményeket: Nagy Olivér (25) a rutint fogja képviselni, bizonyítania kell, hogy húzóember lesz, Nagy Gábort kell pótolnia. 
Varga Gáborra (29) Simon Ádám távozása miatt számítunk, újra sikeres NB I-es játékosnak kell lennie. 
Pedrag Bosnjak volt az utóbbi évek legjobb igazolása, most azt reméljük, hogy a tehetséges és szorgalmas Katona Máté (23) is ilyen lesz. 
Zamostny Balázs (22) kölcsönbe érkezett ide, bízom benne, hogy ő is sikeres lesz. 
Városi Viktor (20) is a fiatalabb generáció tagja, mellette Gaál Bálintban (22) is bízom, hogy megfelel az elvárosoknak. 
Össze kell rakni a csapatot, hiszen ez egy hosszú távú folyamat, a csapat pedig megtesz majd mindent a siker érdekében, a mindenáron történő győzni akarás érdekében pedig mindent megteszünk. 

A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy Mursits (18), Gyurján (19), Rácz (18), Jancsó (18), Tihanyi (18) és Tóth M. (18) került fel az utánpótlásból a felnőtt csapatba, velük együtt összesen 13 új játékos került az első csapat keretébe.

Honlapunk szerkesztőjének ,,lesz-e még játékosmozgás?" kérdésére elhangzott, hogy az augusztus 31-ig tartó átigazolási időszak biztos, hogy hoz még igazolásokat. 
A helyszínen Tóth Miklós ügyvezető igazgató arról tájékoztatott, hogy július 21-én 18 órakor szurkolói ankétot, míg július 22-én csapatfotózást rendez a klub. A Haladás lemondta az NB III-ban történő indulást.  
Az eseményen Vörös Csaba technikai vezető is részt vett.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére