Szombathelyi fiatalokra építi jövőjét a Haladás VSE kézilabda együttese

PCS - fotó: Bodorkós Máté, Facebook • 2016. november 04., péntek •
Régóta dédelgetett álom valósulhat meg néhány éven belül.

Gál Sándor, a Haladás VSE női kézilabda szakosztályának vezetője elárulta a Frisss.hu-nak, hogy jó úton járnak lányai. Adott egy fiatal, tehetséges keret, egy szakmailag felkészült edző, hamarosan pedig egy új otthont is kap a csapat. Úgy tűnik, tehát van miért örülni és dolgozni…

Ez nemcsak nekünk, hanem az egész városnak jó - mondta Gál Sándor érdeklődésünkre. A keretünk tagjait zömmel helyi fiatalok alkotják, és nem szeretnénk azonnali sikereket elérni, amelyet elhomályosít egy esetleges kijózanodás. Tudatosan alakítottuk így a csapatunk összeállítását. Távolabbi célunk az élvonalba kerülés, amelyhez minden adott lesz. A technikás játékosok a következő szezontól már új otthonunkban léphetnek pályára, ez pedig nagyon doppingol mindenkit.

Olyannyira, hogy a hétvégén óriási csatában szenvedett kis különbségű vereséget a bajnoki címre leginkább esélyes Vasas ellen.

Pontosan így van. Bükön vívtuk meg a rangadót, de nem vallottunk szégyent. Felszívtuk magunkat és megnehezítettük a fővárosi riválisunk dolgát. Ha sikerül ezt a formát átmentenünk a későbbiekre is, akkor nem lesz probléma. Amúgy szeretnénk megköszönni szurkolóink lelkes bíztatását is, hiszen a csarnokot szinte teljesen megtöltik a hazai mérkőzéseink során. Nélkülük bizonyára nem menne ennyire gördülékenyen a játék.

Körmenden tréningezik a csapat, Bükön pedig a hazai mérkőzéseit vívja. Mennyire megy ez az ingázás az eredményesség rovására?

Sajnos nincs igazi otthona a csapatnak, ezért olyan hátterünk sincs jelenleg, ez pedig meglátszik. Viszont látva, ahogy épül a Rohonci út 3. alatt az új csarnok, mindenképpen bizakodásra ad okot. A lányok pedig nagyon örülnek, és alig várják - velem együtt -, hogy birtokba vegyük majd az új otthonunkat. Igaz, erre még várnunk kell…

közösség

további frisss

lap tetejére