Szinte minden megújul a Széll Kálmán utcai lakótömbben

szróbert • 2014. március 21., péntek •
Elkezdődött a Széll Kálmán utca 51. szám alatti tömbbelső felújítása, s ezzel egy több mint tíz esztendős akut probléma orvoslása történik meg – tudta meg a frisss.hu március 21-én, azon a sajtótájékoztatón, melyet dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Molnár Miklós alpolgármester, a választási körzet képviselője, valamint Krenner Tibor, a BIT-ÉP Kft. ügyvezetője tartott. A frisss.hu megtudta, hogy a mintegy 65 millió forintos költségvetésű felújítás május végéig tart.
Szinte minden megújul a Széll Kálmán utcai lakótömbben

Puskás Tivadar polgármester azt hangsúlyozta, hogy az adósságkonszolidációnak köszönhetően végre azzal foglalkozhat a város, hogy fejleszt, illetve felújít. A város vezetője hozzátette, hogy a Széll Kálmán utca 51. szám alatti tömbbelső rendbetétele is ennek a tervnek a része. 
Molnár Miklós alpolgármester, a körzet képviselője miután a tíz évvel ezelőtti Savaria Fórumból idézett, azt húzta alá, hogy 2004-re tehető a tömbbelső problémájának ügye.
Nem mai probléma, amit most, és, amit több száz lakó érdekében megoldunk. Már szinte lehetetlen volt autóval, illetve gyalog közlekedni, muszáj volt cselekedni. Most a lakók türelmét kérjük, és bízunk benne, hogy május végén minden érintett elégedetten veheti újra birtokba a lakóövezetet – tette hozzá a városrész képviselője.

Krenner Tibor, a BIT-ÉP Kft. ügyvezetője a lakótömb felújításának részleteiről tájékoztatta a frisss.hu-t.
A tömbbelső faltól falig megújul, az összes régi burkolatot felbontjuk, helyette térköves burkolatokat teszünk le. Ez már sokkal esztétikusabb lesz és a későbbi, esetleges javítási munka is praktikusabb lesz. Emellett a csapadékcsatorna is megújul, új víznyelők épülnek, a közvilágítást is felújítjuk, hiszen négy új és négy felújított kandellábel fog üzemelni. A parkosítás keretében a régi, már kivágott fák helyett huszonhárom újat telepítünk, egyéb bokrokkal és cserjékkel együtt. A parklási gondok is megszűnnek majd – fogalmazott az ügyvezető.   
A munkálatok május végéig tartanak.

 

közösség

további frisss

lap tetejére