Szépségversenyre készül Kőhalmi Mercédesz

frisss.hu Fotók: Horváth Petra/Zanzara • 2015. június 29., hétfő •
A klipforgatás után hazai pályán bizonyítana a szombathelyi fiatal.
Szépségversenyre készül Kőhalmi Mercédesz

„Hostessként részt vettem nemrég egy pannonia ringes eseményen, és ott rendeztek egy helyi versenyt a lányok között. Itt első lettem, a testvérem, Vivien pedig a harmadik. Ezután úgy döntöttem megmérettetem magam más szépségversenyen is, így találtam meg a zalakarosi Kannavirág királynő választást” – kezdte Kőhalmi Mercédesz, akiről azért az tudjuk, nem áll messze tőle a színpad és a reflektorfény.

„Fiatal vagyok és szeretném magam megmérettetni több helyen. Nagyon örültem az első helyezésemnek, pozitív visszajelzésnek vettem, és bátorításnak arra, merjek jelentkezni. Az ország több pontjáról is jelentkeztek szép lányok erre a versenyre. Most a legjobb 19 között vagyok” – folytatta, majd hozzátette, a legközelebbi cél, hogy az első tízbe jusson tovább.

De mi is ez a Kannavirág-királynő választás?

Június 24-én és 25-én Zalakaroson virágkarnevál hangulat uralkodik a rendezvény ideje alatt, de hogy ne csak a kerti virágok tündököljenek, keresik „Zalakaros legszebb virágát” a Kannavirág-királynő választás során. A szépségkirálynő nem csak értékes nyereményre számíthat, hanem az ő arca képviseli Zalakarost egy éven keresztül.

Mercédesz szerint a férfiak szemében a barna bőr, a barna haj és a barna szem mindig is előnyös volt, úgy gondolja, van esélye a dobogó legfelső fokára állni. A versenyen szeretné a maximálisat nyújtani.

„Nem szabad szégyenlősnek lennem, a legjobb formámat kell hoznom. Nagyon várom már a versenyt.” – tette hozzá.

Mercire szavazni EZEN a linken lehet, úgyhogy hajrá! 

közösség

további frisss

lap tetejére