Szentes Lázár: gólt, gólokat kell szerezni!

szróbert-HCs • 2014. november 09., vasárnap •
Vasárnap pontra, pontokra van szükségünk, ezért gólt, gólokat kell rúgni, illetve fejelni - nyilatkozta a vasárnapi, MTK elleni bajnoki meccs előtt a frisss.hu-nak Szentes Lázár. A Haladás vezetőedzője szerint az a legnagyobb baj, hogy a zöld-fehér játékosok az elmúlt két fordulóban sem találtak kapuba, pedig helyzetek már akadtak. A fővárosi kék-fehérek elleni meccs vasárnap 16 óra 30 perckor kezdődik a Rohonci úton.
Szentes Lázár: gólt, gólokat kell szerezni!

A heti edzésmunka jó volt, fejlődtünk, szerintem előreléptünk játékban is, ennek egyébként már megmutatkoztak a jelei a legutóbbi bajnoki meccsen is, ahol helyzetünk is volt. Bízunk benne, hogy vasárnapra még tovább tudunk javulni és a játékosok önbizalma is fejlődik - mondta el honlapunknak Szentes Lázár. 
A vezetőedző hozzátette, hogy az MTK stílusos focit játszik, az élmezőnyben vannak, hiszen az egyik legjobban passzolós csapat. Erős a csapatjátékuk, a középpályásaik kifejezetten nívós labdarúgók, de a támadó Torghelle-Hrepka kettős is eredményes csatárduó. 
A frisss.hu megtudta, hogy Katona Máté sérüléssel bajlódik, Nagy Olivér ugyan elkezdte az edzéseket, de a mester még nem számíthat rá. Mellettük Iszlai, Szakály, Jagodits és Németh Márió is újra együtt edzett a héten a csapattal.
A Haladás várhatóan a Rózsa – Schimmer, Fehér Z., Dvorschák, Farkas – Kopounek, Szakály, Gaál, Halmosi – Radó, Rocchi összeállításban lép pályára. A kispadon pedig Mursits, Jefremov, Gyurján B,, Zamostny, Városi, Jagodits és Németh M. foglal majd helyet. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére