Szent Márton itt, Szent Márton ott, Szent Márton a Fő téren

Szita Róbert - Tóth Arnold • 2016. június 12., vasárnap •
Vasárnap ünnepi felvonulással folytatódott a Szent Márton Fesztivál. Szombathelyen találkoztak a Szent Márton nevét viselő települések küldöttségei.
Szent Márton itt, Szent Márton ott, Szent Márton a Fő téren

A szombati nyugis vásári forgatagról ITT már olvashattak. A vasárnapi program pedig kora délelőtt a Szent Márton templomnál kezdődött. A szent püspök nevét viselő települések küldöttei Márton feltételezett szülőhelyénél találkoztak, majd elkezdődött az egész napos közös ünneplés. 


Olvasóink előtt már ismeretes, hogy Szent Márton nevét Európában közel ötszáz település, közöttük tizenhét magyar község viseli, élettörténetét és csodás tetteit az évszázadok során az egész keresztény világ megismerte, patrónusa több ezer templomnak, védőszentje egyházmegyéknek. 
Visszatérve a vasárnap délelőtti eseményekre, miután Puskás Tivadar polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, a húsz, nevükben is Szent Márton nevét büszkén viselő település küldöttségeit, a Szent Márton templomban ereklyés szentmisét tartottak, majd a Szent Márton templomtól a város Fő terén át egészen a Székesegyházig vonultak az ünneplők. 


Amikor Puskás Tivadar polgármestert a menet elindulása előtt, a Szent Márton templom előtt megkérdeztük, az 1913. június 15-én pompás körmenetre emlékeztetett, majd hozzátette, hogy Szombathely, a térség és az egész ország számára rengeteget jelent Szent Márton szellemisége, lelkülete, egész élete, a segítés szelleme. A frisss.hu-nak adott nyilatkozatában azt is hangsúlyozta, hogy a Szent Márton Emlékév programjában kiemelt szerepet játszik a 103 évvel ezelőtti ünnepségre történő emlékezés. 


A menetet Szent Márton korának hagyományőrzői, a Legio Leonum és a Legio Brigetio tagjai és a Szent Márton óriásbáb vezették fel. A helyszínen megtudtuk, hogy a IV. századi viseletet most első ízben ölthették magukra a korabeli hagyományokat őrző egyesület tagjai. A menet élén Szent Mártont jelképező hatalmas báb haladt, de ott voltak a magyar mellett a román, a szlovén, a horvát települések küldöttségei és a Szent Márton kórus tagjai is, akik korabeli énekekkel idézték fel a IV. századi hangulatot. .

 
A menet tagjai a Fő téren átvonulva jutottak el a Székesegyházig, ahol Szent Márton hermájánál közös imát tartottak.
Kora délután már a Fő téren mutatkoztak be a Szent Márton nevét viselő települések, a kibővített vásárban pedig bemutatták a falvak, városok termékeit, jellegzetességeit, kiadványait és ajándéktárgyait. 


Savaria IV. századi hagyományőrzőinek bemutatója után, egy vásári képmutogató játék során Szent Márton legendája is lepergett előttünk, de Márton kirakó és gyermekfoglalkoztató is színessé tette az egész napos programot.  


Volt itt zenés színház, ének és tánc, tambura zenekar, családi koncert, majd Szent Márton köpenye címmel jeleneteket láthattunk egy utcai spektákulumból is. A Szent Márton Fesztivál programjaira még mindig érdemes kilátogatni, hiszen este 8 óráig színpadi programok hívogatják az érdeklődőket és a fellépők között lesz Herczku Ágnes és a Muzsikás Együttes is.

 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére