Szent László ünnep Zanaton

SzR - Fotó: Hornyák Emőke és Tóth Arnold • 2017. július 02., vasárnap •
A térség országgyűlési képviselője és Szombathely polgármestere is részt vett a zanati ünnepségen.
Szent László ünnep Zanaton

A délelőtt 10 órás szentmise után díszes körmenet vonult a Szent László szoborhoz, itt tudtuk meg Pál Ferenctől, a Zanati Kulturális- és Sportegyesület vezetőségi tagjától, hogy ez a hagyomány már 1995 óta él Zanaton. 

Az akkori képviselő, Pál Róbert és a plébános, Aigner Géza atya kezdeményezte ezt a tradíciót, akkoriban készült el a park és a parkban lévő Szent László szobor is. Azóta a falubeliek minden évben megköszönik Szent Lászlónak, hogy megoltalmazta a falut. 

A szobornál tartott ünnepségen köszöntőt mondott Hende Csaba országgyűlési képviselő.

Puskás Tivadar polgármester is köszöntötte a zanati ünnepség résztvevőit, majd ők és a helyi közélet képviselői megkoszorúzták a szobrot. 
 

A hagyományos zanati Szent László-ünnepet jövőre is megrendezik.  

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére