Szent György napján is vásároztunk

Tóth Eszter Fotó: Hornyák Emőke • 2017. április 22., szombat •
Idén sem maradt el a hagyományos Szent György-napi vásár a Skanzenben. Mi is kinn jártunk.
Szent György napján is vásároztunk

A forgatag sajnos elmaradt a hagyományos Szent György- napi vásár szombati napján, a látogatókat valószínűleg a zord időjárástól való félelem riasztotta el. Pedig a Skanzenben idén is színvonalas programokkal és termékekkel várták az érdeklődőket.

A hagyományos és a mai kor igényeit is teljes mértékig kiszolgáló kézműves kirakodóvásár mellett természetesen a változatos programok sem maradhattak el. A nagyszínpadon és a pajtaszínpadon egymást követték a népdalos, néptáncos és különféle hagyományőrző műsorok, a legkisebbeket bábszínházas produkcióval szórakoztatták.

A Fekete István Állatvédő Egyesület is „kipakolta a portékát”, az örökbe fogadható kutyusokat bárki szabadon simogathatta, a kézműves foglalkozások helyszínén pedig nagy és kisebb nyuszikat is megszemlélhetünk közelebbről. A tájházaknál saját idegenvezetőt is kaphatunk, a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola lelkes, talpraesett és tájékozott diákjai vezetnek minket körbe és látnak el információkkal.

A nézelődés közben megéhező látogatók finomabbnál finomabb házi készítésű rétesek, nagymama receptje alapján készült sütemények és magyaros kolbászok közül válogathatnak.

Vasárnap még nyitva állnak a vásár kapui, érdemes kilátogatni!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére