Százötvenmillió forint iskolai fejlesztésekre

szróbert-HCs • 2014. szeptember 12., péntek •
Idén mintegy 150 millió forint értékű karbantartási, felújítási munkálatokat végeztek el az önkormányzat által működtetett nevelési, oktatási intézményekben – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, és Horváth Csaba önkormányzati képviselő a Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tartott.
Százötvenmillió forint iskolai fejlesztésekre

A helyszínen Németh Gábor iskolaigazgatótól megtudtuk, hogy a harminc éves Váci iskola vizesblokkjaiban az épület megépítése óta nem történt felújítás. Ám az elmúlt időszakban az elavult nyomó és és lefolyóvezetékek miatt rendszeres és visszatérő problémák jelentkeztek. A helyiség burkolata feltöredezett, ez pedig balesetveszélyt jelentett a diákok számára.
Puskás Tivadar polgármester az iskola aulájában – a felsorakozott diákok és pedagógusok előtt – elmondta, hogy ünnepnap ez a mai, mert fejlődik a város, javulnak a körülmények, szépül az iskola.  
Horváth Csaba önkormányzati képviselő a helyszínen a frisss.hu-nak elmondta, hogy a felújítás két ütemben valósult meg, melynek eredményeként valamennyi földszinti vizesblokkot felújítottak.
A felújítás kiterjedt a nyomó és lefolyóvezetékek cseréjére, a helyiség burkolására és az új szaniter berendezések felszerelésére. A mai kornak megfelelően a fiú mosdókban infraérzékelős piszoárokat helyeztek el, emellett korszerű elszívó rendszer is kiépült. A Váci iskolában a felújítások összköltsége tizenhárom millió forintot tett ki – tette hozzá Horváth Csaba. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére