Százmillió forint az utánpótlás labdarúgás és a futsal támogatására

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. április 11., kedd •
A Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Haladás VSE együttműködése értelmében a névadó szponzor százmillió forinttal támogatja 2017-ben a zöld-fehér klub futsalosait és fiatal labdarúgóit.
Százmillió forint az utánpótlás labdarúgás és a futsal támogatására

Ismeretes, hogy a HVSE elnöksége döntése értelmében a közelmúltban egyesült a futsal és az utánpótlás labdarúgó szakosztály. Az általános trendet követve ezzel több lehetőséget tudnak biztosítani a gyerekek számára és a sportágak is átjárhatóvá váltak. Az együttműködéssel beépítették a kispályás labdarúgás technikai elemeit a nagypályás játékba. 

Swietelsky és a Haladás
A Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Haladás VSE vezetői április 10-én állapodtak meg és írtak alá támogatói szerződést Budapesten, a cég Dombóvári úti székházában. A kontraktus aláírásakor Völgyesi Zsolt Károly, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az általa vezetett jövőt építő cég az infrastruktúra-fejlesztés mellett kötelességének érzi a társadalmi szerepvállalás erősítését is. 
Vas megyei székhellyel bíró cégként, a társadalmi szerepvállalás erősítésének részeként a logikusnak tartjuk a vidéki sportélet, azon belül is a HVSE támogatását. Miután cégünk székhelyén, Celldömölkön már az asztalitenisz, a labdarúgás, a kézilabda és a sakk szakosztályt is támogatjuk, sikerült meggyőznünk a tulajdonosokat arról, hogy a szombathelyi klubbal is folytassuk az eddig is eredményes együttműködést – fogalmazott Völgyesi Zsolt Károly, aki azt reméli, hogy a támogatott szakosztály és a sportolók még jobban teljesíthetnek az élsportban, majd azt is hozzátette, hogy a kontraktus 2018-os folytatása is valósággá válhat.

A szerződés aláírása után Homlok Zsolt HVSE elnök, a cég korábbi vezetője weboldalunknak elmondta, hogy a szerződés aláírásával  töretlenül folytatódik az a közös és eredményes munka aminek alapjain a Haladás VSE labdarúgó szakosztálya egyre  eredményesebb lehet.
Történelmi eseménynek értékelem, hogy a szakmai munkát támogatási szerződéssel stabilizáljuk, a korábban megkezdett munka pedig a  mostani támogatási szerződéssel lehetőséget teremt a  további fejlesztésekre is. A támogatás folytatása a klubba vetett bizalmat igazolja - hangsúlyozta a zöld-fehér klub elnöke. 

További fejlesztések
Horváth Norbert, a HVSE ügyvezetője miután megköszönte a támogatást, az edzők szakértelmét és hozzáállását dicsérte, majd arról beszélt a szerződés aláírásakor, hogy a Tao-s támogatásból élő- és műfüves pályát is felépítenek a Kondics utcai pályán a futsalosok és az utánpótlás labdarúgók részére.

Hozzátette: ez az együttműködés sikerre ítéltetett.

Bokor Zsolt szakosztályelnök miután szintén megköszönte a kitüntetett szponzorációt, aláhúzta, hogy a szakosztály egyre bővül. 
A teremfoci és az utánpótlás labdarúgás összevonásával már jóval több a feladat. A támogatásnak köszönhetően az elkezdett munkát nem kell abbahagyni, hanem olyan lendülettel lehet folytatni, amilyennel azt elkezdték.

Közel 250 gyermek sportol nap, mint nap utánpótlás csapatainkban, illetve az NB I-es első osztályú futsal csapatunkban – tette hozzá Bokor Zsolt. 

A HVSE labdarúgó szakosztálya működési költségeinek fedezetére 2x50 millió forintot biztosít a Swietelsky Vasúttechnika Kft. A támogatás 2017-re vonatkozik, a szerződés 2018-ra is meghosszabbítható. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére