Szarvaskendi malacszomorítók (képgalériával)

szróbert • 2014. március 01., szombat •
Sertésboncolók, malackodók, disznólkodók, bicskások, göbézők, csöndes böllérek, kolbászfalók, malacszomorítók – többek között ilyen nevű böllércsapatok mérték össze tudásukat március 1-jén, Szarvaskenden. A helyi Szabó Tanyán hagyományos ízek, népi tradíciók és helyi portékák találkoztak, így aztán a fővédnök, V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár méltán nyilatkozhatta a frisss.hu-nak, hogy Szarvaskenden él a hagyomány. Nézze meg képgalériánkat!
Szarvaskendi malacszomorítók (képgalériával)

A tavasz első napján már kora reggel nagy sürgés-forgás és emelkedett hangulat volt Szabó József tanyáján. A gasztronómiai fesztivál várva-várt pillanata, a disznóölés ugyanis már kora hajnalban megtörtént, aztán a feldolgozás és közben a kóstoló is elvarázsolt mindenkit.

Ismeretes, hogy a projekt megvalósításában a Kelet-Stájerországi regionális Turisztikai Szövetség, a Bio Kutató Intézet (Ausztria), az MA 49 – Bécs Város Erdő- és Mezőgazdasági Hivatala, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. és persze a Vas megyei önkormányzat vesz részt.  A gasztronómiai fesztivál fővédnökei V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke voltak.

A délelőtt alaphangulatát Batyi Árpád népi zenekara biztosította, majd mintegy ezer érdeklődő előtt V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője nyitotta meg hivatalosan is a rendezvényt. A disznóöléseken gyakorlott bal hátsó fogóként is bevethető V. Németh Zsolt igazi hangulatfokozó beszédet tartott.

Talán nem is gondolnak arra, hogy miféle elvárásoknak kell megfelelni egy gasztronómiai fesztiválnak – szólította meg a kilátogató közönséget az államtitkár, majd hozzátette, hogy a cél nem más, mint a hazai sertéshús, a falusi turizmus, és a vidéki gazdaság népszerűsítése. A rendezvény fővédnöke azt is elmondta, hogy a disznóvágás nagyon komoly feladat, majd szakkönyvekből idézett.

A néprajzi lexikon szerint a disznóölés az evés-ivás, a borozgatás terepe. De az nem történhet meg, hogy a beszélgetés az ivás rovására menjen. A disznótor olyan családi esemény, ahová mindenkit meghívnak, és itt megtiltott a fiúk, lányok közötti enyelgés. A disznóölést a cigányzenész határidőnaplójához kell igazítani. Azért jöttünk össze, hogy éltessük a hagyományt – sorolta a sok jó tanácsot az államtitkár.

Kovács Ferenc, a Vas megyei Közgyűlés elnöke, aki egyben a zsűri elnöke is volt, megköszönte a résztvevőknek, hogy ilyen szép számban megjelentek, de megköszönte a Szabó Tanya tulajdonosának, Szabó Józsefnek is, hogy újra ilyen nívós rendezvénynek adott otthont. Kovács Ferenc emlékeztetett a Natur Kulinárium programra, mely elsősorban a kistelepülések lakosságmegtartó, illetve az egészséges táplálkozást népszerűsítő projektje.

Warwasowszki Tihamér, az ÁSZ alelnöke pedig azt emelte ki, hogy a tavasz első napján el kell kezdeni a tavaszi munkálatokat, majd hozzátette, hogy az ÁSZ mostani célja, hogy segítse a közpénz felhasználását. Csodálatos ez a környezet, de az itt élő emberek is csodálatosak és barátságosak – hangsúlyozta.

A színpadon ezt követően a kulturális programé lett a főszerep, ekkor lépett fel V. Németh Zsolt is az egyik együttes nagybőgőseként.

Hamarosan szemtanúi lehettünk a rönkhúzásnak és a bolondesküvőnek is. A fiatalok Szarvaskend táblától indultak a tanya felé, és mindvégig jól csengő népzene alatt múlatták az időt, illetve szórakoztatták a nagyérdeműt.

A gyermekrajz-verseny eredményeit is kihirdették, hiszen 165 résztvevő 185 pályamunkát mutatott be.

Az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló Natur-Kulinarium projekt rendezvénye idén is sikeres volt. A tulajdonos a rendezvény végén viccesen azt mondta a frisss.hu-nak, hogy ,,itt a vége, fuss el véle, soha többet ilyet, de persze hiányozna, ha nem lenne, ezért aztán a sok jókedvű ember miatt biztosan lesz 2015-ben is gasztronómiai fesztivál Szarvaskenden”.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére