Szakmai nyílt nap az iQor-nál

frisss.hu • 2016. február 09., kedd •
Első alkalommal rendezett szakmai nyílt napot az iQor Global Services Hungary Kft., ahova elsősorban az elektronika iránt érdeklődő mérnök, technikus vagy műszerész végzettségű látogatókat vártak.
Szakmai nyílt nap az iQor-nál

Sikerrel zárta a 2016. január 29-én megrendezésre került első elektronikai nyílt napját az iQor szombathelyi központja, hiszen közel 30-an voltak kíváncsiak a cég által szervezett rendezvényre, amin számos programmal és csarnoklátogatással várták azokat a környékbeli szakembereket, akik nem csak nyitottak az elektronika területe iránt, hanem a céget akár közelebbről is megismernék.

A múlt heti programsorozatot Pajor Attila, az iQor ügyvezető igazgatójának, valamint a cég nemrégiben, 2016 januárjától kinevezett személyügyi igazgatójának, Grünwald Imrének köszöntője nyitotta meg, amit cégbemutató prezentáció, majd a szakmák, vagyis a vállalat által kínált szakterületek részletes bemutatása követett.

Gyakorlatorientált szakmai fórum keretében színes előadások várták a látogatókat, ahol többek között szó volt a mobil kommunikáció területéről, amely elsősorban a vezeték nélküli mobil kommunikációról, és arról szólt, hogy ezek a nagy sebességű átviteli rendszerek milyen fejlődésen mentek keresztül az elmúlt időszakban. A szakmai fórumot egy, a cégnél dolgozó junior mérnök tartotta.

Az első szakmai nyílt nap alkalmával a résztvevők az előadásokon hallottakat a valóságban is megfigyelhették, hiszen a programok közül a legnagyobb sikere a csarnoklátogatásnak volt: itt az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak a cég profiljáról, lehetőségük volt testközelből megismerniük a gyárat, illetve bepillantást nyertek egy munkaállomáson zajló folyamatba.

A gyár alkalmazottai – látva az ide érkező 28 fő lelkesedését és az általuk feltett kérdések sokaságát – sikeresnek ítélték meg az iQor első szakmai nyílt napját, s a jövőben mindenképpen szeretnék folytatni, hogy az itt szerzett jó tapasztalatokat a következő rendezvényen is kamatoztatni tudják.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére