Sustik Kriszta és a science fiction-ruhák

Szerző: Kánya Dóra Fotók: Burg Ákos, Horváth Gábor • 2015. július 20., hétfő •
1000% egyediség jellemzi Kriszta futurisztikus világát. A tehetséges divattervezővel beszélgettünk az életéről, a divatról és a jövőről.
Sustik Kriszta és a science fiction-ruhák

Elindultál Zalaegerszegről, tudom, több helyen laktál, Szombathelyen is.

Igen, eléggé mozgalmas időszak áll mögöttem. Budapestre mentem először, ahol a Rothschild Klári Ruhatervező Iskolában tanultam, majd a szombathelyi főiskola rajz szakán végeztem. Már ebben az időszakban szerveztünk kiállítással, zenei eseményekkel egybekötött bemutatókat, többször Szombathelyen is, de részt vettem például a Sziget Fesztiválon és a Millenáris Parkban is. Később Bécsben éltem pár évig, ahol főként megrendelésekre készítettem ruhákat. Jelenleg Zalaegerszegen élek, ahonnan indultam, de ez átmeneti, jelenleg úgy érzem ismét Pest felé vezet az utam.

Sustik Kriszta

Hogy bukkant fel az életedben a divatorientáltság?

Sok minden szerettem volna lenni, de a kreativitás mindig is szerepet játszott az életemben. Érdekelt az építészet mellett például a kerttervezés, a ruhatervezés valahogy eleinte elkerült, majd úgy hozta a sors, hogy végül ez lett a hivatásom.

Fotó: Burg Ákos 

Csak a tervezés része érdekel a divatnak vagy a megvalósítás is?

Tudok varrni, de kísérletező típusúnak mondanám magam. Spontán vagyok, nem tervezek semmit előre. Legtöbbször a pillanatnyi benyomások hatására kezdek el terveket készíteni. Elkezdem, és egyszer csak jönnek az öltetek. A különféle anyagok a kezeim között mindig máshogy viselkednek, így a végleges verzió általában a kísérletezés közben alakul csak ki.

Fotó: Burg Ákos

Ez a futurisztikus téma a kezdetektől jellemzi a munkádat?

Mindig is szerettem a rusztikus felületeket, de régen inkább tüllös szoknyákat és a fűzőket készítettem. Sosem követtem a nagyon elegáns vonalat, inkább a vagányabb stílus áll közel hozzám. Pár éve kezdtem el a vízlepergető anyagok használatát, és azóta ez az egyik legjellemzőbb ruháimra. Bécsben más jellegű darabokat is készítettem, például ritmikus gimnasztika ruhákat egy egyesületnek, sőt még esküvői ruhával is megpróbálkoztam.

Fotó: Burg Ákos 

Az esküvői vonal hogy jött?

Először egy barátnőm kért meg, hogy készítsem el a menyasszonyi ruháját. Bevallom, nem volt egyszerű: nem is tudom hány strasszt vasaltam fel a ruhára, emellett a csipkét is mind kézzel varrtam fel. Tetszett a kihívás. Azóta is érdekel ez a vonal is.

Fotó: Horváth Gábor - hg illuminati, Modell: Simon Xénia

A honlapodon olvastam, szívesen terveznél ruhákat filmekbe és színházba.

Nem szeretem a sorozatgyártást, pedig az élet ezt követeli meg. Legfontosabb számomra az alkotás maga, egy jelmez esetében éppen ez a lényeg. Ezért is jobban vonz, szívesen töltök több időt egy-egy ruha kikísérletezésével. Plusz egy óriási kihívás is lenne. A legeslegnagyobb vágyam persze, hogy egy sci-fi filmekhez tervezzek kosztümöket. Zenekaroknak is imádok tervezni, szerencsére volt már erre többször lehetőségem és folyamatosan vannak újabbak. Múltkor a Zsinagóga Udvaron rendezett Voler Mouche-koncerten is felajánlottam a zenekarnak, hogy velük is szívesen kooperálok.

Sustik Kriszta Fotó: Zillich Viktória

Ha be kellene kategorizálni milyen stílusban alkotsz, mi lenne az?

Én sosem az aktuális divat szerint terveztem ruháimat. A megérzéseimre és az ösztöneimre hallgatok, amikor egy adott darab készül. Talán ez teszi őket egyedivé. A személyiségemet is tükrözi a stílus, visszaköszön a ruhákon a science fiction, ami az egyik kedvenc műfajom.  Szeretem az érdekes, nem mindennapi megoldásokat. Az impregnált anyag ihleti legtöbb, kissé futurisztikus ruhámat, melyből könnyen készíthető elegáns, de vagány viselet. A különleges  formájú csuklyák, a vízlepergető anyagok, összhatásukban mind egyfajta védelmet szimbolizálnak, melyek a jövőben úgy gondolom fontos szerepet tölthetnek be. Ezek hétköznap is hordható darabok. Nálam nincs nagyon nyári és téli kollekció, ahogy jönnek az ötletek, úgy valósítom meg őket. Nem akarom, hogy befolyásoljon a divat, a trendek, nem is szeretnék megfelelni neki.

Fotó: Horváth Gábor - hg illuminati, Modell: Simon Xénia

Nem sok tervező csinál vízlepergető anyagból ruhát, jól gondolom?

Egyelőre nem, pedig szerintem egyre inkább aktuális. Én olykor szeretem kombinálni más anyagokkal is, például pamuttal. De vannak olyan téli kabátjaim, melyek kívül vízlepergetőek, belül viszont, puha, szőrmés anyagból készültek.

Kriszta divatbemutatója a Zsinagóga Udvaron Fotó: Nagy Jácint

Te alapvetően hordható ruhákat tervezel.

Nem tudatos ez sem, mert nem nagyon mérem fel a vásárlói igényeket. Én egyszerűen ösztönösen csinálom és talán ráérzek arra, mi tetszik bizonyos közönségnek.

Fotó: Burg Ákos

Ha már itt tartunk tudom rólad, hogy környezettudatos vagy.

Otthon szelektíven gyűjtöm a szemetet, figyelek a környezetem védelmére. De ez összekapcsolható a science fiction mániámmal is, hiszen minden könyvben, filmben azt hangoztatják, milyen szörnyű jövő felé haladunk. A környezetvédelem a ruháimnál is visszaköszön. Véleményem és megérzéseim szerint már nem elegendő az öltözet esztétikai szerepére helyezni a hangsúlyt, a védelmi funkcióra is egyre inkább fókuszálni kell. Úgy érzem, ruháimban ötvöződik az elegancia és praktikum egyaránt.

Kriszta divatbemutatója a Zsinagóga Udvaron Fotó: Nagy Jácint

Könyvek, filmek tekintetében miket szeretsz?

Philip K. Dick könyveit kedvelem. Érdekes, utólag jöttem rá, sok sci-fi filmet az ő műveiből csináltak. A sci fi írókon kívül is van rengeteg kedvencem persze, szeretem például Boris Viant, egyik kedvenc regényem pedig a Mester és Margarita.

Fotó: Horváth Gábor-  - hg illuminati, Modell: Simon Xénia

Ha már a képzelt jövőnél tartunk, el tudod képzelni, hogy ezek, amiket a filmekben látunk, akár részleteiben is, de valósággá váljanak?

A környezetszennyezés miatt előbb-utóbb mindenképpen számolnunk kell a világunk egész vagy részleges pusztulásával. Ha ebbe az irányba haladunk tovább, szerintem eléggé negatív jövőképet láthatunk, úgy veszem észre rossz irányba tart az emberiség és erre most kell felhívni a figyelmet. Nem mehetünk el a téma mellett, hiszen ez nagy probléma. Én a ruháimmal is erre törekszem.

közösség

további frisss

lap tetejére