Zöld-fehér szívekkel a zöld-fehér színekért

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. június 19., hétfő •
A 235 millió forintból a következő két-három hónap alatt labdarúgó edzőpályákat alakítanak ki a Haladás Sportkomplexum tőszomszédságában található Kenderes utcai telken, ahol akár a Hali felnőtt csapata is edzhet majd. A munkaterület-átadással egybekötött sajtótájékoztatón jártunk.
Zöld-fehér szívekkel a zöld-fehér színekért

Hende Csaba országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar polgármester, Homlok Zsolt Haladás VSE elnök, Horváth Norbert HVSE ügyvezető elnök, Bokor Zsolt HVSE szakosztály-elnök jelenlétében ismertették a június 19-én induló beruházásról érdemes tudnivalókat.   

Az előzmények
A Haladás VSE már a 204/2015-ös Tao-pályázat keretében benyújtotta fejlesztési pályázatát, melynél a Kondics utcában a 2-es pálya fejlesztésére kapott határozatot. A 2016/2017-es sportfejlesztési programban az 1-es pálya fejlesztése is bekerült, amely szintén MLSZ-támogatást kapott. A szombathelyi önkormányzat 2016 júniusában adta meg a tulajdonosi hozzájárulást az egyesületnek, hogy építkezzen. 

Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője a munkaterület hétfői bejárásán kiemelte: 2014-ben a kormány egy szemfüles indítványomra pozitívan reagálva 3 ingatlant kiemelt a MÁV portfóliójából és Szombathely tulajdonába adta ingyen és bérmentve. Talán emlékezetes, hogy az előző városvezetésnek még 700 millió forintért sem adta oda a MÁV a Rohonci úti Hali pályát, a kormány pedig nemcsak ezt, hanem a Kondics utcai telken lévő 2 tulajdont is ingyen adta át a városnak – tájékoztatott a fejlesztés előzményeiről Hende Csaba. 

A fejlesztés
A Kenderes utcai telken lévő 2. pálya teljesen megújul. Megtudtuk a helyszínen, hogy kialakítanak az úttal párhuzamosan egy 105x68 méteres műfüves és vele párhuzamosan egy 100X64 méteres élőfüves pályát, a hátsó részen pedig egy gyakorló pályát. A terület alá lesz csövezve, megfelelő drénezést és öntözési rendszert alakítanak ki. Emellett megújul a villamos áramhálózat és így programozhatóvá válik a térvilágítás és az ipari vizes csatornahálózat is. A pályák 4 új oszloppal lesznek megvilágítva, melyek külön vezérlést is kapnak. Ezen kívül új kapukat is vásárolnak, labdafogó hálókat is telepítenek, a pályák köré pedig korlátok kerülnek és egy 300 fős fedett lelátót is létrehoznak. A terület karbantartására megfelelő kiegészítő eszközöket, például traktort is vásárolnak. Igazi nyílt pályás labdarúgó központ jön létre.

Puskás Tivadar, a város polgármestere a sajtóeseményen azt hangsúlyozta, hogy a város fejlődik. 
Szombathely újkori történetének legnagyobb beruházása, a Haladás Sportkomplexum melletti területen a sportolni vágyó szombathelyieknek hamarosan, a nyár végére elkészül az a 21. századi labdarúgó-komplexum, mely elsősorban a zöld-fehérek utánpótlásának érdekeit szolgálja majd – ezt hangsúlyozta Puskás Tivadar polgármester. 

Homlok Zsolt, a Haladás VSE elnöke a zöld-fehér szívekre hívta fel a figyelmet, amikor a beruházás megvalósításának gazdasági forrásait sorolta. 

Zöld-fehér szívekkel a zöld-fehér színekért 235 millió forintos fejlesztési forrásból 165 millió forint értékben Tao-finanszírozásról beszélhetünk, ezt egy összegben, a Vas megyei répcelaki Linde Gáztól kapta az egyesület, a 75 milliós önerőt pedig szponzori támogatásból, illetve hitelfelvételből biztosítjuk a fejlesztéshez. A beruházás alapvető célja a HVSE szakosztályainak kiszolgálása, de a műfüves pálya esetén a piaci igények kielégítéséről is beszélhetünk, ebből ugyanis bevételt szeretnénk termelni – fogalmazott érdeklődésünkre a zöld-fehér klub elnöke. 

Bokor Zsolt, a HVSE labdarúgó-szakosztályának elnöke arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az utánpótlás labdarúgás és a futsal szakosztályok összevonásával a Hali már 6 éves kortól versenyezteti a gyermekeket, az U9-es csapat pedig már külföldre is jár tornákra, de sikeres minden korosztály egészen az U20-as fiatalokig. Bokor Zsolt az egykori Haladás-csapatkapitány, zöld-fehér ikon, Tóth Péter jelenlétében mondott köszönetet a beruházás létrejöttét elősegítő politikai vezetőknek, majd hozzátette, hogy sok kisgyermek lehet ezért majd hálás. 

A tervek szerint a műfüves pályát augusztus 31-ig, az élőfüvest pedig szeptemberben adják majd át. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére