Shakespeare adaptáció a Kőszegi Várszínházban

vkriszti • 2014. július 09., szerda •
Vízkereszt, vagy bánom is én címmel viszik színre Shakespeare komédiáját a Kőszegi Várszínház színészei. William Shakespeare születésének 450. évfordulója adta az ötletet a 2014-es év nagyszínpadi produkciójához. A darab Nádasdy Ádám fordításában, és ahogy a korábbi években, most is Znamenák István rendezésében kerül a világot jelentő deszkákra. Képgalériánkban megtekinthetik a jelmezes próba fotóit!
Shakespeare adaptáció a Kőszegi Várszínházban

Június 16-tól zajlanak a Vízkereszt, vagy bánom is én próbái a Jurisics vár falai közt. Július 3-án és 4-én épült fel a díszlet, mely egy lejtős színpadból indulva változik épületté, térré, látványos változásokkal járulva hozzá a színházi élményhez.

A Shakespeare-darabok közül nem vitás, hogy a Vízkereszt... a legnépszerűbbek közé tartozik, és ez az egyik legtöbbet játszott mű. A XVII. század első évében íródott vígjátékban a kiismerhetetlen, titokzatos szerelemé a főszerep. Sokan, sokféleképpen próbálták már körbejárni a témát, de ahogy azt Shakespeare mutatja, az mégis mindegyiktől különbözik. Keresztbe-kasul tör rá a vágy a főhősökre, a néző pedig önfeledten kacaghat rajtuk, de mivel ennyire ismerős minden ebben a világban, magunkon is nevetünk, miközben őket nézzük. Shakespeare a szerelem ezerféle árnyalatát mutatja meg, a boldogtalanét, a beteljesültet, a reménytelenét, a „kézenfekvőét” stb.

A Kőszegi Várszínház idei darabjában régóta visszatérő művészek (pl. Epres Attila, Gazsó György) és most először itt játszó színészek (Hámori Gabi, Trokán Nóra, Pál András) is színpadra lépnek majd. Major Zsolt az egyedüli színész, aki 1982 óta minden évben valamilyen módon közreműködött a várszínház munkájában.A Vízkereszt, vagy bánom is én premierje július 10-én lesz a Jurisics vár belső udvarán.

További előadásnapok: Július 11. és 12. (esőnap 13.), Július 15. és 16. (esőnap 17.), Július 18., 19., 20.(esőnap 21.)

 

Szereposztás:

ORSINO HERCEG, Illíria uralkodója                                         Kelemen József

OLIVIA, fiatal grófnő                                                                  Hámori Gabriella

VIOLA, fiatal nemeslány (átöltözve: Cesario)                            Trokán Nóra

SEBASTIAN, Viola ikertestvére                                                 Takács Géza

VITÉZ BÖFÖGHY TÓBI, Olivia rokona                                   Gazsó György

VITÉZ FONNYADI ÁBRIS, Böföghy barátja                            Kovács Zsolt

MÁRIA, nemes hajadon, Olivia társalkodónője                          Szilágyi Csenge

MALVOLIO, nemesember, háznagy Oliviánál                            Pál András

FESTE, tréfamester („bolond”) Oliviánál                                    Epres Attila

FÁBIÁN, Olivia háznépének tagja                                              Némedi Árpád

ANTONIO, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója                       Sarkadi Kiss János

KAPITÁNY, Viola megmentője                                                   Sebesi Tamás

PAP                                                                                               Epres Attila

VALENTIN                                                                                  Major Zsolt

CURIO  urak a Herceg kíséretében                                              György-Horváth László

RENDŐRÖK                                                                                Kósi Gábor és Szilasi Attila

 

Zenészek: Bárány Tamás, Csíkvár Gábor, György-Horváth László, Némedi Árpád, Sebesi Tamás

Díszlet: Znamenák István

Zene: Némedi Árpád

Jelmez: Cselényi Nóra

Jelmez-asszisztens: Hatvani Mónika

Dramaturg: Lőkös Ildikó

Segéd-dramaturg: Pénzes Stefánia

Fény-hang: Kehi Richárd

Ügyelő: Szilasi Attila

Kellékes: Kósi Gábor

Súgó: Kiss Szilvia

Öltöztető: Szőke Julika

Fodrász: Horváth Marcsi

 

A Kőszegi Várszínház színészei és dolgozói mindenkit soik szeretettel várnak az előadásokra, hiszen ők SZÍNRE VISZIK A NYARAT!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére