Sárkányfej és sárkányfarok

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. július 23., szombat •
Hullámreccsentők, házisárkányok, vízilovak, fekete gyöngyök, vaskakasok, kutyamentők, de még a hullámtörők is hajóba szálltak.
Sárkányfej és sárkányfarok

Az éjszakai vihart követően, viszonylag hűvös idő fogadta a Csónakázó-tó környékén gyülekező, a fesztiválra benevezett 35 csapat közel 800 versenyzőjét. A negyedik szombathelyi sárkányhajó fesztivál pénteki eseményein edzéseket, szombati napján pedig már sárkányos küzdelmeket láthatott a Csónakázó-tó környékére kilátogató közönség. 

Puskás Tivadar polgármester miután átadta Hende Csaba fővédnök szívélyes üdvözletét, örömét fejezte ki, hogy immár negyedik alkalommal rendezheti meg a város ezt a színvonalas versenyt. 
A sárkányhajó versenyeknek is az a lényege, hogy sportolni jó és érdemes, hiszen semmi nem fontosabb az egészségünk megőrzésénél. A sport a lelkünket acélozza, olyan tulajdonságokat hoz belőlünk elő, amely az élet más területén sem hiányozhat, ilyen a többi között az ellenfél tisztelete, megbecsülése, a sportszerűség és a versenyszellem – tette hozzá a város vezetője. 

Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője a rendező nevében elmondta, hogy a Szent Márton Emlékév programsorozata részeként rendezték meg az idei fesztivált, majd arról beszélt, neki mi jelentette a szervezőmunka során a boldogságot. 
Számomra az jelenti az igazi örömöt, amikor azt látom, hogy minden esztendőben egyre többen sorakoznak fel a megnyitó ünnepségen, ez pedig azt jelenti, hogy a verseny sikeres – emelte ki. 

Persze Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, a Dragon Aktív Kft. képviselője is köszöntötte  a megjelent csapatokat, majd a sportág közösségépítő, közösségformáló szerepét hangsúlyozta. 

A magyar sárkányhajó sportnak lényeges eleme a szombathelyi verseny, hiszen már fesztivál jelleggel mozgatja meg itt is a helyi lakosságot. Annyira közösségi sporttá vált a sárkányhajózás, hogy már most tudni vélem, jövőre közelítünk majd ezres startlétszámhoz, ez pedig azért lehetséges, mert ebe a hajótípusba a legfiatalabbtól, a legkarcsúbbtól a legidősebb és legvállasabb emberig mindenki belefér – fogalmazott a sportszövetség elnöke. 

A köszöntő beszédek után nem maradhatott el idén sem a sárkányhajó szentelés, hiszen hivatalosan ezzel az aktussal nyitották meg a versenyt. 


A negyedik szombathelyi sárkányhajó fesztivál pénteki eseményein edzéseket, szombati napján pedig már sárkányos küzdelmeket láthatott a Csónakázó-tó környékére kilátogató közönség.


 

A verseny
Budapestről, Győrből és persze Szombathelyről és több vasi településről is érkeztek sárkányhajósok Szombathelyre. A Magyar Sárkányhajó Szövetség és a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. által szervezett óriási küzdelmek csatakiáltással kezdődtek, majd dobpergés adta az ütemet a futamokhoz, melyeket minden kategóriában szoros befutó jellemzett.


Molnár Nóra, a Hullámreccsentők csapatkapitánya szerint nagyon kemény volt a 200 méteres verseny. 
Annak ellenére, hogy rendkívül kemény az evezés, isteni érzés és nagyon örülök, hogy immár harmadszor élhettem át ezt az élményt – fűzte hozzá a cséká. 

Ruzsa Zoltán a Mátrix Éhen Gyula Akadémia csapattagjaként tavaly az előkelő 2. helyezést szerezte meg az Open Kupamatőr versenyszám nagy döntőjében.
Nagyon jó volt evezni, kiválóan ment a hajó, a tó vize nedves volt, a csapat nagyon összekovácsolódott - mondta el a frisss.hu-nak nyilatkozva Ruzsa Zoltán. 

Az egyes versenyszámok eredményeinek kihirdetése között interaktív játékot szerveztek, mely Szent Márton halálát dolgozta fel. 

Érdekességek
A sárkányhajó egy speciális, sárkányfejjel és farokkal díszített hajó, melybe a versenyeken 18-20 versenyző száll be, két oldalt arccal előre ülve egytollú lapáttal, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót. Az evezés technikáját bárki könnyedén elsajátíthatja. A sportágat 1998-ban a Magyar Sárkányhajó Szövetség honosította meg Magyarországon, ahol egyébként 2004 óta működik sárkányhajó fesztiválrendszer. Szombathelyen 2013-ban rendeztek először fesztivált, miután 2012-ben egy Sárkányhajó Vágta keretében debütált a sportág a megyeszékhelyen.

A magyar sárkányhajó-válogatott a jövő héten Rómában, az Európa-bajnokságon igyekszik majd bizonyítani. 

A szombathelyi versenyek, illetve a különböző futamok eredményeit az esti díjkiosztó után teszik közzé.Addig pedig csak azt tudjuk javasolni, hogy látogassanak ki az eseményre, hiszen 19 óráig nemcsak a versenyek, de több színes kiegészítő program is várja a közönséget.  

 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére