Már 72 éve, hogy légitámadás érte Szombathelyt. Egyre kevesebben maradtak, akik személyesen is átélték az akkori történések borzalmait: a bombázást, a félelmet, az ezzel járó pusztítást.

Verőfényes napsütéssel kezdődött március negyedike, a tavasz már nyitogatta a szemét, lassan és lustán pislogott a városra, épp úgy, mint ahogy ma is teszi. A délutánt azonban éles szirénázás szakította meg. Az emberek akkorra már megszokhatták a légiriadót, azt hitték, csak figyelmeztető jelzés, ahogy korábban is lenni szokott. Aztán megjelentek a repülőgépek, elhomályosítva a kék eget. Akkor már mindenki tudta, hogy ez nem játék többé.

Szombathely kiemelkedő fontosságú volt közlekedési, ipari és katonai szempontból is, ezért a város “A”  osztályzást kapott a Honvédelmi Minisztériumtól. Ez a helyi légioltalom szervezettségének fokozatát jelentette.

1944-ben többször érte légitámadás a várost, ám az 1945. március 4-i bombázás követelte a legtöbb emberéletet, és  ez végezte a legnagyobb pusztítást is a városban.

Az egyik legfőbb célpont a pályaudvar volt, amelyet fontos vasúti központnak tartottak akkoriban, de a városközpont és a környező utcák is kiemelt figyelmet kaptak a bombázásban. Összesen 118 darab bombát dobtak le a városra az öt hullámban érkező repülőgépek, ami 303 ember halálát okozta. A korábban elkészült óvóhelyek, amelyek például az egykori Ungár-malom árapasztó csatornájában és a Petőfi Sándor utcai Sirobi-féle ház pincéjében voltak, a közel százezer lakos befogadására kevésnek bizonyultak.

A bombák szörnyű veszteséget okoztak a Mátyás király utcában, a Kisfaludy utcában, a Szent Márton utcában, de mindez semmi volt a Székesegyházra hullott négy bombához képest. A főtemplom falai ugyan jobban bírták az aláhulló pusztítókat, a belsejében azonban annál nagyobb károk keletkeztek. Az orgona teljes egészében elpusztult, a szentély kupolája beomlott, a tölgyfakapuk szétroncsolódtak. A gyújtóbombák több lakóház mellett a Palace szállóban is tűzkárt okoztak, a MÁV rendező-pályaudvaron pedig vagonok égtek.

A légitámadás után a mentési munkálatok csak lassan és nehézkesen haladtak, március 19-én még több holttest maradt temetetlenül. A front közeledése, valamint a hadihelyzet miatt kialakult menekülési-láz is hátráltatta a munkálatokat.

Az bombázás mindössze húsz percig tartott, ám a nyomait sokkal tovább magán viselte és viseli a mai napig a város és a lakók egyaránt.

Köszönjük a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár munkatársainak a segítséget!