Rendőrök, tűzoltók és civilek (fotógalériával!)

szróbert • 2014. május 10., szombat •
Közösen ünnepelt a rendőrség és a tűzoltóság május 10-én. A Söptei úti objektumban - a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány döntésével összhangban - első alkalommal rendezett a megyei rendőr-főkapitányság és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közös rendőr- és tűzoltó napot. A látványos programokra több ezren voltak kíváncsiak.
Rendőrök, tűzoltók és civilek (fotógalériával!)

Török György rendőr alezredes, a Vas megyei Rendőr-főkapitányság humán igazgatósági szolgálatának oktatási és kiképzési csoportvezetője a frisss.hu-nak a helyszínen elmondta, hogy az április 24-i Szent György és a május 4-i Szent Flórián napja alkalmából nyitották ki az objektum kapuit. 
Azt szeretnénk, ha társadalom mélyebb betekintést nyerhetne hétköznapi munkánkba, ennek érdekében pedig látványos programokkal vártuk a kilátogatókat - tette hozzá az alezredes. 

Seper András tűzoltó ezredes, a Vas megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság igazgató-helyettese a frisss.hu-nak azt nyilatkozta, hogy mivel mindkét rendevédelmi szerv, a tűzoltóság és a rendőrség munkája iránt is nagy az érdeklődés, ezért úgy gondolták, hogy a programot közösen megrendezve, még több látogatót csalogathatnak ki. 

A tűzoltók és a rendőrök is munkájuk egy-egy látványos elemét mutatták be a közönségnek, volt kutyás- és fegyverbemuató, de persze az élet- és vagyonmentés fortélyait is bemutatták az érdeklődőknek. 
Mindent közösen csinált a rendőrség és a tűzoltóság, a programok ingyenesek voltak, illetve saját forrásból fedezték azokat. A majális támogatói között Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata, valamint alapítványok és civil szervezetek is ott voltak. 

A kicsik és nagyok jól szórakoztak, a nap végén pedig a frisss.hu a Söptei úton azt is megtudta, hogy a megyei rendőrfőkapitány és a megyei főigazgató is hagyományt kíván teremteni a közös rendezvényből, igazi ünneppé szeretnék varázsolni a következő évek majálisait.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére