Rendkívüli gyors

SzR • 2015. november 06., péntek •
Tárgyaltak is meg nem is, szavaztak is meg nem is. Rendkívüli gyors közgyűlés volt a Városházán.
Rendkívüli gyors

A jobboldalon Puskás Tivadar polgármester és Molnár Miklós alpolgármester, a baloldalon pedig kilenc képviselő volt jelen, hogy a rendkívüli közgyűlés napirendjén szereplő témákat, így az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló módosító javaslatot, a települési támogatás keretében nyújtott ellátásokról és a szociális szolgáltatások helyi szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet módosítását, végül pedig a Falco Zrt. aktuális ügyeit megtárgyalják. 

Aztán a baloldal legnagyobb bánatára szinte semmi sem valósult meg ebből.
Az ülés elején a polgármester ismertette Balassa Péter (Jobbik) képviselő levelét, melyben azt írta le, hogy nem tud személyesen részt venni, mert nem tartózkodik Szombathelyen, de azért sem lenne jelen a közgyűlésben, mert nem kíván statisztálni a hisztériakeltéshez. Ezt egyébként a csütörtök este kiadott sajtóközleményében is megfogalmazta Balassa Péter. 

Aztán azt is megtudtuk, hogy az Érpataki Modell Országos Hálózat szombathelyi bázisa újfent a polgármesterhez fordult, hogy tanácskozási joggal részt vehessen a rendkívüli közgyűlésen. Ezt a javaslatot a város első embere elutasította. 

Ezután Czeglédy Csaba javaslatára egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg az októberben elhunyt Göncz Árpád egykori köztársasági elnökről. Az ex-államfőt ma 15 órakor kísérik utolsó útjára az óbudai temetőben – a szerk.  

A napirendi témákról történő szavazás előtt Czeglédy Csaba baloldali frakcióvezető azt javasolta, hogy csak a Falco-val kapcsolatos napirendi témát tárgyalja a rendkívüli közgyűlés. Majd azt indítványozta, hogy a jobboldal is járuljon hozzá a bizottság felállítására. Ehhez a javaslathoz csatlakozott Nemény András és Molnár Miklós alpolgármester is, aki azt is hozzátette, hogy a bizottság így már decemberben megkezdhetné a tárgyalásokat a Falco gyár vezetőivel.  

A napirend előtti és az ügyrendi vita után, a napirendről történő szavazáson, noha először igennek szavazott Molnár Miklós, új voksolást kért, amelyen személyesen már nem vett részt s ezt külön is jegyzőkönyveztette. Miután az alpolgármester kivonult, 9 igen, és 1 tartózkodással elutasították a napirendet, így határozatképtelenné vált közgyűlés, a polgármester az ülést alig 40 perc után bezárta. 

Legközelebb december 10-én tartanak rendes ülést, de közben a baloldal frakcióvezetője bejelentette, hogy ,,két hét múlva újra találkozunk, mert megint összehívjuk a közgyűlés rendkívüli ülését.”

 

közösség

további frisss

lap tetejére