„Remélem át tudom adni azt a szeretetet, amit irántatok érzek” - Horváth Nikoletta, szombathelyi blogger könyvbemutatóján jártunk

Szerző:Frisss.hu -Fotó:Tóth Arnold • 2016. december 09., péntek •
Mostantól az Öröm ABC teszi szebbé a napjainkat.
„Remélem át tudom adni azt a szeretetet, amit irántatok érzek” - Horváth Nikoletta, szombathelyi blogger könyvbemutatóján jártunk

Csütörtök délután mutatták be a szombathelyi ŐrvidékHázban Horváth Nikoletta, újságíró, blogger, jótékonysági nagykövet Öröm ABC című könyvét. Niki érdekes, elgondolkodtató szösszeneteivel már több helyen találkozhattunk, például a megyei napilap hasábjain, a Vak-vagany nevű oldalon is. Most egy igazi motivációs könyvvel lepte meg olvasóit.

Elsőként Farkas Csaba, az ŐrvidékHáz igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, nagyon büszke arra, hogy részt vehetett Niki könyvének a kiadásában.

Ezt követően Sági József, a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola igazgatója beszélt röviden a műről.

„Ez egy igazán különleges könyv. Fogalmakat mutat be, miközben rámutat arra is, hogyan lehet túlélni az élet nehézségeit” – mondta el.

Ezután Fekete Árpád, a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet igazgatója kapott szót.

„Nikit sok oldaláról ismerhetjük: újságíróként, bloggerként, sportolóként, jószolgálati nagykövetként és nemrég az Év Emberének is választották. Mindemellett folyamatosan magával viszi mindenhova azt a szemléletet, hogy a fogyatékkal élőket nem sajnálni kell, hanem elfogadni a másságukat.” - mondta el.

Zsámboki Árpád, a Savaria Lions Club elnöke elmondta:

„Nikit egy vidám, optimista, erős és szókimondó embernek ismerem, aki hitet ad mindenkinek abban, hogy egy kis akarattal bármi legyőzhető.”

Végül A mű szerzője, Niki köszöntötte az érdeklődőket.

„Köszönöm mindenkinek, hiszen ez nem csak az én érdemem. Azért tudok írni, mert ti elolvassátok és ezzel is támogattok engem. Nem gondolom magam kiváló újságírónak, csak leírom az érzéseimet. Végül is valahol mélyen mindannyian ugyanazokkal a problémákkal küzdünk. Ezekben próbálok segítséget nyújtani nektek.”- mondta el.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére