Reflektorfényben a sportiskolások

Szita Róbert - Tóth Arnold • 2016. február 05., péntek •
A sport a legbékésebb harc – hangzott el a csütörtök este, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. 2015. évi jutalmazási ünnepségén. Az eseményen hatvanhét ifjú sportiskolás kiváló teljesítményét ismerték el.
Reflektorfényben a sportiskolások

Az ünnepségen Koczka Tibor sportért felelős alpolgármester kiemelte: az eredményes sportolás, a kiemelkedő tehetség és a kemény munka ez alkalommal is meghozta gyümölcsét. Jó tudni, hogy ennyi tehetséges, szorgalmas és sikeres sportoló van közöttünk, akik minden bizonnyal a jövő olimpiai- és világbajnokai lesznek. 


Az alpolgármester azt is hozzátette, hogy a sport megtanít az összetartozásra, a kitartásra, a gyors elhatározásra, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a sportszerűségre. Ezt követően külön köszönetet mondott a szülőknek és a két bázisiskola, a Nagy Lajos Gimnázium és a Zrínyi Ilona Általános Iskola vezetőinek és tanárainak.

A sportiskola tavalyi évét értékelő Rácz Gábor szakmai igazgató miközben kiemelte, hogy a sport a legbékésebb harc, együttműködésre szólított fel, majd arra is megkérte a szülőket, hogy otthon is azt képviseljék, amit az edzők elvárnak.  


A száraz statisztika a szombathelyi sportiskolát igazolja – hangzott el. Az egyetem dísztermében rendezett ünnepségen megtudtuk, hogy a közel 500 sportiskolásból 67 kiváló sportoló vehetett át jutalmat. 

A frisss.hu azt is megtudta, hogy a 24 korosztályos és felnőtt válogatottal rendelkező szombathelyi sportiskola legjobbjai 29 aranyérmet, 15 ezüstérmet és a 13 bronzérmet szereztek az egyéni sportágakban. Külön kiemelték Székely Dóra és Dévai Boglárka tornászok, valamint Németh Zsanett és Varga Donát kalapácsvetők elmúlt évi sikeres teljesítményét. Ismeretes, hogy Székely Dóra tornász tagja volt az EYOF-on 10. helyezést elért magyar csapatnak, Németh Zsanett atléta, ugyanitt (EYOF) 9. helyezést szerzett kalapácsvetésben, Varga Donát atléta pedig a 4. helyet érdemelte ki ugyancsak kalapácsvetésben. Dévai Boglárka tornász pedig a felnőtt világbajnokságon ugrásban ért el 14. helyezést. 

A jutalmazás során az egyéni sportágakban korosztályos országos bajnokságokon 1-3. helyezettek, a labdajátékokban az 1-8. helyezettek és a vezetőedzők javaslatára sportáguk legszorgalmasabbai kaptak elismerést.

A díjátadás során miközben valamennyi sportág legjobbjait kitüntették, hatalmas tapsot kapott a 7 esztendős asztaliteniszező, Molnár Liza. és Németh László tanítványai közül Németh Zsanett, Katavits Balázs, és Varga Donát is. Németh László, a Dobós SE edzőjének jellemzései nem egy alkalommal csaltak mosolyt az ünneplők és a közönség soraiban helyet foglalók arcára. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére