Rangadót nyert a Haladás a Göcsej ellen

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2016. november 15., kedd •
Vezetőedző nélkül ütötték ki zalai ellenfelüket Horváth Péterék.
Rangadót nyert a Haladás a Göcsej ellen

Fogadkoztak a hazaiak, hogy ezúttal győztesen hagyják el a pályát. Erre minden esélyük megvolt, hiszen a Göcsej nem teljes kerettel érkeztek a vasi megyeszékhelyre. Történetesen Balikó az előző találkozón állíttatta ki magát, így a legjobb kapusát nélkülözte a zalai gárda. A zöld-fehéreknél egyébként a távozó Lódi Tamás utódját még nem találták meg, így a hazaiakat Pálmay Tamás és Bánfalvi Zsolt kettőse irányította. 

Nagy volt a fogadkozás, meg is lett az eredménye...

 

Alaposan felpörögtek a zöld-fehérek, látszott az arcokon az elszántság. Mindkét csapat támadólag lépett fel, de igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatniuk a kapusoknak. A találkozó a hazaiak szája íze szerint kezdődött jobban, hiszen megszerezték a vezetést Gyurcsányi bombájának köszönhetően. Sokáig nem örülhettek a szombathelyiek, hiszen Nagy egalizált a félidő közepén. Az első játékrész lezárásaként Öreglaki passzát értékesítette 1 méterről Gyurcsányi, aki remekül irányította társait.

Öreglaki lőtt passzára Gyurcsányi érkezett a legjobb pillanatban. Ezzel lett 2:1

 

A pihenőt követően szép lassan fokozta a tempót a Haladás, amelyet már nem tudott felvenni a vendég együttes. Látványos megoldásokban és szép találatokban sem szűkölködött ez a játékrész. Gyurcsányi mellett a csapatkapitány, Horváth Péter is duplázni tudott. A mérkőzés utolsó szakaszában igyekeztek a zalaiak vészkapussal meglepni a vendéglátókat, de igazán nagy ziccerig nem jutottak el Kottánék. Ráadásul két piros lapot is kaptak a zalaiak, amelynek köszönhetően tovább növelte előnyét a Hali. Rendkívül magabiztosan, helyenként látványos megoldással színezve lehengerelte ellenfelét a zöld-fehérek csapata. Kell is az önbizalom, hiszen legközelebb a bajnoki címvédővel találkoznak a szombathelyiek.

Swietelsky-Haladás - Göcsej
7:1

(2:1)

Haladás: Tyukász, Matyi, Gyimesi (kapusok) - Gyurcsányi, Halmos, Horváth P., Öreglaki, Bencsik, Rácz, Németh E., Hajmási, Sipos, Hegyesi, Vidák.
Megbízott edző: Pálmay Tamás és Bánfalvi Zsolt
Gólszerző: Gyurcsányi (2), Horváth P. (2), Hajmási, Sipos, Halmos illetve Nagy G.
Kiállítva: Kottán, Horváth (mindkettő Göcsej)

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére