Puskás Tivadar ember és szerény maradt

szróbert • 2014. július 16., szerda •
A címben szereplő megállapítás prof. dr. Széll Kálmántól származik. Szombathely díszpolgára - a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjének megnevezésekor - elmondta, hogy Puskás Tivadar nem ígért mást, mint becsületet, és ő ezt be is tartotta az elmúlt ciklusban. Szombathely polgármestere rendkívül sokat teljesített, és kiválóan szolgálta a várost - tette hozzá Széll Kálmán.
Puskás Tivadar ember és szerény maradt

Akkor, négy éve sokkal nehezebb helyzetben voltam, mint most. Akkor egy ismeretlen embert kellett bemutatnom, most viszont egy közismert embert méltathatok - mondta a város díszpolgára.  
Puskás Tivadar a cselekvő emberek kategóriájába tartozik, Puskás Tivadar elhivatottan és önmagát sem kímélve szolgálta az elmúlt négy évben a várost, a közösséget - fűzte hozzá Széll Kálmán. 

A professzor kiemelte, hogy a polgármester ember és szerény maradt, a lakosság alázatos szolgálója tudott lenni. A segíteni akarás egyedülálló, a segíteni tudás úgyszintén, Puskás Tivadar pedig arra használja az energiáit, hogy segítsen egy országon, segítsen egy városon, és segítsen egy emberen.
Széll Kálmán azt kívánta, hogy igaz emberségét még legalább öt évig őrizze meg Puskás Tivadar.  

közösség

további frisss

lap tetejére