Női foci: Pontszerzés a mumus ellen

szróbert-mlsz.hu • 2014. április 16., szerda •
Hosszú sikertelen sorozat szakadt meg, pontot szereztünk az örök mumustól - nyilatkozta a hétvégi, Astra Persecutor elleni női NB I-es felsőházi labdarúgó-mérkőzés után Mitterstiller Csaba, a Viktória-Trend Optika FC vezetőedzője. A szombathelyi lányok továbbra is harmadik helyen állnak a tabellán.
Női foci: Pontszerzés a mumus ellen

A Jet-Sol Liga Női Labdarúgó NB I rájátszása második fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt meccsét, az MTK Hungária – Ferencváros találkozót, a válogatott programja miatt szerdára halasztották, ezért a “felsőház” programját a hétvégén csak az Astra szombathelyi vendégjátéka jelentette.

A bajnoki döntőre hajtó fővárosi csapat döntetlennel abszolválta a nyugati túrát, de az, hogy fontos pontot szerzett, vagy fontos pontokat veszített a Viktória-Trend Optika FC vendégeként, majd csak a folytatásban derül ki.

Jet-Sol Liga, rájátszás, 2. forduló

Felsőház
Viktória-Trend Optika FC – Astra HFC 1-1 (0-1)

 

Viktória: Dömsödi - Tischler, Ferencsik, Tóth A., Vörös - Harsányi, Szakonyi, Manhart, Marsai (Csidei 89') - Magyarics (Németh L. 43'), Nagy D. (Széles 63')

Astra: Kovács - Ács, Pincze, Vidács, Sümegi (Kakuszi 67') - Megyes, Benkő, Szabó, Godvár - Halászi (Sebestyén 77'), Fogl (Rózsa 61'),

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, amelyben azért „pontozással” inkább az Astra felé billent volna a mérleg nyelve. A futballt azonban gólra játsszák, így aztán a vendégek előbb egy támadó fault miatt érvénytelenített találattal, majd – a védők hathatós közreműködésével – egy „igazi” góllal gondoskodtak arról, hogy ténylegesen is előnyben legyenek: a középre ívelt labda a hátvédeken megpattanva szállt át Dömsödi Petra kapus fölött, Fogl Katalin számára pedig nem okozott gondot, hogy közelről a hálóba passzolja a labdát.

A képlet a fordulás után sem változott, az Astra előnye birtokában a kontrákra rendezkedett be, de a Viktória hiába birtokolhatta többet a labdát, támadásaiban nem volt elég átütőerő. Sőt, ebben a játékrészben is az Astrának voltak ígéretesebb lehetőségei – ám a 78. percben a játékvezető büntetőt ítélt, miután a labda a vendégek tizenhatosán belül Vidács kezére pattant. A megítélt tizenegyesből Heike Manhart egyenlített, és miután kevéssel a lefújás előtt Megyes Ágnes ígéretes helyzetben Dömsödi kapusba lőtte a meccslabdát, az eredmény már nem változott, a két csapat megosztozott a pontokon.

A Viktória legközelebb április 20-án, vasárnap, a Magyar Kupa elődöntőjében lép pályára. Az ellenfél a Ferencváros lesz.

közösség

további frisss

lap tetejére