Pincétől a padlásig: éjszakai séta a könyvtárban

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2015. október 11., vasárnap •
Különleges programokkal várták az olvasás szerelmeseit szombat este. Az Országos Könyvtári Napokhoz kapcsolódva a Berzsenyi Dániel könyvtár legrejtettebb részei is kitárulkoztak, amikor a pincétől a padlásig mindent felfedezhettünk.
Pincétől a padlásig: éjszakai séta a könyvtárban

Már este hat óra előtt többen várakoztak a könyvtár bejáratánál, hogy részt vegyenek a szombat esti, éjszakai programokon. Sokan vágytak arra, hogy félhomályban, olvasólámpa mellett lapozgathassák a legkedveltebb könyveiket. 

Nagy Évától, a könyvtár igazgatójától a helyszínen megtudtuk, hogy soha ilyen esemény nem volt még Szombathelyen, ez az első alkalom, hogy éjszakai nyitva tartással várták az olvasóközönséget. 
Annak ellenére, hogy immár tizedik alkalommal veszünk részt az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatában, ez mégis csak az első alkalom, amikor éjszakai programokkal várjuk a könyvtárlátogatókat. A gyerekek és a felnőttek olyan helyekre is benézhettek, ahol a könyvtárosok dolgoznak, ahol a köteteket raktározzuk, az elemlámpás kalandtúrák során pedig a gyerekek is felfedezhették a legrejtettebb zugokat – tette hozzá a bibliotéka direktora. 

Szamárfül-technika címet viselte a kézműves foglalkozás, melyet ezúttal csak felnőtteknek szerveztek, emellett a könyveket is újragondolhattuk, hiszen megtudhattuk, mi készülhet a már nem olvasott kötetekből. A trükköket, és a technikákat Nagy Marianna Zsuzsanna mutatta be. 

A „helyismeret” is nagyon fontos volt szombat este, valóságos időutazás rendeztek a könyvtár helyismereti gyűjteményének mélyén, ,,Kalandozások Savariensiában” címmel, Szalainé Bodor Edit könyvtárossal. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a könyvtár speciális részlegébe, a helyismereti gyűjteménybe, amely egyébként - a hétköznapok alatt - rejtve marad az olvasók előtt. 

Zárt raktárokon keresztül, a földszinttől a harmadik emeletig tartott a „kalandozás”, melynek során régi plakátok és apró nyomtatványok segítségével lehetett megismerkedni a város múltbéli életével, a századfordulós újságokkal, a térképekkel, a filmbejátszásokkal. Fekete-fehér fotókon, 19-20. századi képeslapokon és diakockákon tárult elénk a város régi arca és mára már eltűnt épületek, utcák, terek adtak okot a nosztalgiázásra.

A könyvtári séta során a pincétől a padlásig eljuthattunk, a jól ismert könyvtár kevésbé jól ismert zugairól Horváthné Kupi Ildikó mesélt.
Persze mese is volt, méghozzá esti mese Mazsolával és Babócával, ezúttal felnőtteknek. A programokat érvényes olvasójeggyel vagy ingyenes látogatójeggyel éjfélig lehetett igénybe venni.

 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére