Párton kívül: Kővári Attila függetlenként indul

szrobert • 2014. augusztus 14., csütörtök •
Az MSZP-SZTKE jelenlegi képviselője, Kővári Attila (képünkön jobbra) párton kívüli, független jelöltként indul az őszi önkormányzati választáson - számolt be döntéséről saját facebook oldalán a politikus. Kővári Attila 2006-tól a szombathelyi közgyűlés tagjaként végezte munkáját, az októberi önkormányzati választásokon pedig a 2-es számú választókerületben méretteti meg magát a vasi megyeszékhelyen.
Párton kívül: Kővári Attila függetlenként indul

Kővári Attila egészségi állapota az utóbbi időben stabilizálódott, nem okozott már gondot számára a sok ügyfél fogadása, illetve az ügyek intézése, ezért szándékában állt ezúttal is MSZP-s színekben indulni az önkormányzati választásokon. Ennek ellenére - ahogy azt a facebook bejegyzésében is írja, - a párt helyi elnöksége úgy határozott, hogy őt már nem indítják el képviselő-jelöltként. 
Céljaim megvalósítása, illetve az előző időszakban tett ígéreteim teljesítése érdekében szeretném folytatni a munkámat. Ezért egy választásom maradt, mégpedig az, hogy az őszi önkormányzati választásokon független jelöltként induljak. Bízom a tisztességes kampányban, bár nincsenek sem jó emlékeim, sem újabb, erre okot adó értesüléseim, de két okos ember mondása motivál: ,,A remény hal meg utoljára”, valamint ,,a demokrata nem fél!” – tette hozzá Kővári Attila.   

 

közösség

további frisss

lap tetejére