Pars Krisztián távozott a dzsungelből

vkriszti • 2014. november 04., kedd •
Olimpikonunk másodikként esett ki a Celeb vagyok, ments ki innen! című realityből. Sok érdekességet nem tudunk írni róla, csendesen vészelte át a dzsungeléletet.
Pars Krisztián távozott a dzsungelből

Pars a műsorvezetőknek távozása előtt elmondta, hogy számított a kiesésére, hiszen a nézők is látták, hogy éhezik. Úgy gondolja, megsajnálták, akik nap, mint nap követték a dzsungellétet. Az Afrikában töltött idő alatt egyébként 5 kilót fogyott. Leginkább az éhezés viselte meg, ezért vált egyre ingerültebbé a napok során.

A csapatról pozitívan vélekedik, egyenesen fantasztikusnak nevezte a rapid módon összeverbuvált celebsereget. A csapat kiválóságát mutatja az is, hogy négy alkalommal sikerült 10 csillagot szerezniük.

Távozása előtt egy kisfilmet is levetítettek neki legjobb pillanataiból, ebből kiderült, hogy remekül utánozza egy birka hangját, és sokat tud mosolyogni. Egyetlen aranyköpése, melyet Bárdos Andráshoz idézett: „Te miért parázol a kakitól?” (Tudniillik Bárdosnak egy héten keresztül nem sikerült produkálni.)

Celebtársai közül Bunyós Pityuval és Kukival fogja tartani a kapcsolatot.

(Fotó: RTL Klub)

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére